Milyen volt terhesség elején a szex? (komolyak irjanak)
amikor még nem tudtam hogy babát várunk, nagyon ráizgultam a szexre, volt hogy naponta kettő-három is volt.
aztán úgy a 10.héten ez lecsökkent, jó ha egyhez volt "kedvem". nem volt meg bennem a vágy. aztán úgy a 16-18 hét körül hiába volt vágy, nem nedvesedtem be.
Most 27 hetes vagyok és fogjuk rá hogy jó. persze a nedvesség nem az igazi, de azért heti egyszer minimum ráugrok a férjemre:-) ő nem kezdeményez mert azt mondja nem tudja nekem mikor jó, mikor kívánom. meg félti a picurt, úgy magyaráztattam el neki a dokival hogy ne aggódjon, nem lesz baja a babának!
Jó:)Mint előtte.
Most vagyok 27 hetes, de eltiltott a dokibácsi:(((
Én eleinte nagyon száraz voltam. Ez a második hónap után kezd (mostanság) elmúlni, már tudom élvezni, előtte azért voltak kétségeim.
Nagyon szerettem volna, de a szárazság miatt nem ment, ezen aggodalmaskodtam, amitől persze még jobban nem ment. Amikor meg sikerült, eleinte fájdogált kicsit, féltem, hogy más az ízem, ez is zavart. Rengeteg kis apróság, amit a férjemnek elég nagy nehézségek árán és sok beszélgetéssel sikerült számomra megszüntetnie. Szóval egyáltalán nem volt olyan, mint előtte. Ráadásul akármennyire is tudom, hogy a baba nem érintkezik semmivel, azért egy csomószor eszembe jutott ez is, néha meg elég vicces dolgok is :)
Mindenesetre kb egyharmad annyit voltunk együtt, mint korábban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!