Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Tényleg ennyit érdemlek a...

Tényleg ennyit érdemlek a saját anyámtól?

Figyelt kérdés

Helyzet a következő:

Ideiglenesen anyámnál laktunk, amíg el nem készül a saját házunk, az ő ötlete is volt, hogy ezzel spóroljunk, segit a nagyfiammal stb.

Sokáig nem is volt gond, aztán a tesómék bejelentették, hogy jön a baba. Egy hónapra rá én is terhes lettem, de már nagyon jól álltunk a házzal. Persze amig ott laktunk a párom fergeteg dolgot megcsinált neki is a házon, plusz szerelte az autóját, de ugye bejelentettük, hogy elmegyünk.

Na onnantól kezdve minden áldott nap faggatózott, hogy állunk blabla, majd kb másfél hete kijelentette, hogy mikor megyünk már el, majdhogynem azt mondta, higy takarodjatok innen.

Kijelentette, hogy semmit nem segitettünk neki soha, és csak kárt okoztunk. Holott mindig segítettünk anyagilag és máshogy is.

Kb kirakott minket egy fűtés és melegvíz nélküli lakásba(persze azóta ez megoldódott). Csak nem értem, hogy eddig jók voltunk, most meg már nem? Képes elzavarni a saját lányát az unokájával, hogy beköltöztesse a tesómékat a helyükre, ahol még csak moat jön az elsö baba? Csak én reagálom túl azzal, hogy egyelöre nem szeretnék találkozni ezek után vele? Velem főleg azóta változott meg a hozzáállása, mióta tudja, hogy fiam lesz ismét...


2018. nov. 1. 16:50
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
59%
nem reagálod túl ezen mindenki kiakadna. Egy anyának pont az lenne a dolga hogy támogassa gyermekét jóban rosszban akárhány éves
2018. nov. 1. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
61%

Nem reagálod túl, ez elég sértő.


Az én anyám is megkergült, kibékültünk de megbántam, most újra nem beszélünk.

2018. nov. 1. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
72%

Napokkal ezelőtt a sztori egy picit azért másképp hangzott. Addig színezed, míg mindenki veled fog egyetérteni?

Téged nem a valóság érdekel, csak hogy sajnáljunk.

2018. nov. 1. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
75%
Pff... pár napja elég máshogy adtad elő, ott el is mondtuk, hpgy nincs igazad, erre átfogalmazod, hátha? Nos, nem, még mindig nincs igazad, mindenkinek a saját házában/lakásában kellene lakni, nem más nyakán, fűteni pedig még felesleges.
2018. nov. 1. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
63%
Igen, ez a fűtés, melegvíz nélküli sztori már volt.
2018. nov. 1. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:
Az utolsó kérdésemet júniusban irtam ki, mikor bevéreztem a terhességem elején...
2018. nov. 1. 20:15
 7/11 anonim ***** válasza:
32%

Mivel nektek szinte már elkészült a házatok, én megértem hogy most az új unokát akarja segíteni, talán neki nagyobb szüksége is van rá hogy oda költözzön, lehet hogy csak ezt az "apró" infót nem kötöd az orrunkra. Mi az hogy "be akarja őket költöztetni, csak mert most jön az első baba?" Hallod te magadat?! Szerinted neked kellene szülésig anyád nyakán lenni, csak mert nálad már a második jön, vagy hogy gondolod?!

Igazából nem értem a problémát. Kész a ház, van hova menned, anyád segíteni akar a tesódnak, eddig neked segített.

2018. nov. 1. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:

Kedves utolsó, nem a kesz ház a baj, hanem a stílus, ahogy elzavart, mintha fel akarná égetni maga mögött a hidakat.

Persze, van oka, hogy oda akarja koltöztetni őket, tesóm baromi jól keres.

Érdekes amúgy, hogy a múltkor egy másik kérdésnél egy válaszadó guaztustalan volt, hogy az anyja nyakára szüli a gyereket, neked pedig tesómék a szentek, akiket segíteni akar. Anyagilag senkit nem tud támkgatni anyám, ha lenne pénze se tenné(mivel egy örökségből is kigolyózott).


De mindegy is, befejeztem az ide való válaszolgatást, inkább jobban járok egy pszichológussal... :/

2018. nov. 1. 20:30
 9/11 anonim ***** válasza:
60%
Már bocs,de 2 napja én írtam ki,hogy a fűtés nélküli lakásban kell aludnunk hétvégente,mert az anyós nem akar a férje mellett aludni,így beköltözött a párom szobájába! Egyáltalán nem hasonlít ez a kérdés az enyémhez,én elfogadom,hogy sok itt a rosszindulatú ember,nem is foglalkozom a válaszokkal. Szeptember végén már sírnak a panelosok,hogy mikor kapcsolják be a fűtést,de azért szerintük október végén-november elején teljesen felesleges fűteni,olyan meleg van. Hát kíváncsi lennék,hánynál nem megy még a fűtés,de mindegy.
2018. nov. 1. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

Nálunk még nem megy a fűtés, ha hiszed ha nem. 20-22 fok simán megvan. Keleti ablakos lakás, délben felhúzott redőnnyel gyönyörűen besüt a nap és felmelegszik a lakás.


Nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy van lakásod, örülj hogy eddig is fogadott anyád.

2018. nov. 2. 07:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!