Volt olyan aki kétségbeesett mikor megtudta hogy terhes?
Terveztük a gyereket. 2 évig nem jött, orvoshoz jártunk, gyógyszert lettem. Aztán pozitívat teszteltem a munkahelyi mosdóban, és sírvafakadtam, hogy úristen, most mi lesz?!?
Nyugi, mindenki megrémül, legalábbis elsőre. :D
Szerintem kb kivétel nélkül mindenki átmegy ezen. Sőt, úgy sejtem a legtöbben váltogatjuk az öröm és az "úristen most mi lesz?" érzéseket, főleg az első trimeszterben.
28 hkm
Gondolom egy nem tervezett terhesség esetén ez még intenzìvebb érzés lehet.
Mi terveztük, viszont mikor megláttam a két csíkot akkor szerintem kb sokkot kaptam. Csak sírni tudtam 10percig kb és annyi kérdés volt bennem. De persze boldog is voltam, de utána voltam már igazán boldog mikor ezt felfogtam, helyre tettem magamba.
Szoval egyetértek a többi válaszolóval hogy ez mindenkinél van, legalábbis nagy részünknél.
Én.
Terveztük, de még nem most, hanem inkább 1-2 év múlva akartunk, de volt egy védekezés nélküli alkalmunk a férjemmel (egyetlen alkalom) és hát kismama is lettem :)
3 héttel mensi késés után csináltam tesztet csak, mert nem is esett le a dolog, mivel szúrkált a hasam azt hittem csak késik, de aztán egyik este étteremből hazafelé vettem egy tesztet, csak úgy egy megérzés képp,amin olyan erős 2 csík volt, hogy csukott szemmel is látni lehetett kb :D Elsőre fel se fogtam, nézegettem a használati útmutatót, hogy biztos ez a terhes jelzés :D Pár napig aludni alig tudtam, annyira ki voltam akadva vagy nem is tudom hogy mondjam, megijedtem..Minden reggel úgy keltem, hogy úristen, lehet csak álmodtam...
De aztán hamar elmúlt az ijedtség, és felváltotta az öröm :))
Már 21 hetes vagyok :)
24N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!