Nem vagyok anya-típus és borzasztóan szorongok. Néhány kedves szó olyan jól esne?

Sziasztok! 30 hetes várandós vagyok, 30 éves. A baba tervezett, nagyon várjuk és nagyon szerettem volna édesanya lenni. Reálisan felmértük, hogy ez mivel jár. Úgy érzem a döntés fejben és szívben egyszerre született.

Na most én soha nem voltam az a tipikus anyuka, nem találtam a kisbabákat aranyosnak és utáltam ha valaki a kezembe nyomta őket, soha de soha nem tudtam velük mit kezdeni. A babafotózásos giccses képeket egyenesen gusztustalannak tartom. Ennek ellenére soha nem gondoltam, hogy nem akarok gyereket mert anyu is ilyen karakter és egész életemben azt hallottam tőle, hogy az anyai szeretet határtalan, mindent felülír és a sajátjával mindig máshogyan van az ember.

A borzasztó szorongást most az váltotta ki bennem, hogy egy ismerősnél látogatóban voltunk, 9 hónapos a kisfia. Azt hittem így 7 hónapos terhesen már mashogy lesznek dolgok de nem........ rondának láttam ahogy mindig minden kisbabát, nem akartam hogy hozzám érjen és nem voltam képes másra gondolni csak hogy hogyan lehet ennyire önfeláldozó n viselkednie az anyukajanak és hogy nem érzi ezt tehernek?

Nagyon szorongok, hogy rossz anyuka leszek és hogy esetleg rossz döntést hoztam. Nyilván akármi történik a tőlem telhető legjobbat próbálom adni de mi van ha nem tudom úgy szeretni a fiam ahogyan kellene? Ha azt fogom érezni, hogy ez egy börtön?

Próbáltam a férjemmel ezt megbeszélni, nagyon nehéz volt de kitárulkoztam az érzéseiről és a félelmeimről és nagy csalódottságomra nem megnyugtatóan hanem negatívan,

dorgálva reagált.

Nagyon egyedül érzem magamat, negatív érzelmi spirálba kerültem. A legrosszabbkor és nem tudom hogyan másszak ki belole... :(