Sírok a fájdalomtól és közben bűntudatom van a baba miatt. Mit tegyek?
25 hetes vagyok. Sajnos már 14 hetesen előjöttek az első zsibbadásos tünetek. ma már ott tartok hogy alig bírok reggel vagy hajnalban vécére menet talpra állni, mert fáj a talpam.
Zsibabdnak egyész nap az újjaim, fájnak, egészen a könyöktől lefelé mindkét kezem. Fájdalomcsillapítót kell szednem hogy aludni tudjak. reggel a szokásosnál 20 perccel hamarabb kell kellnem mert használhatatlanok a kezeim. nem megy a fogmosás, a főzés, a hajszárítás, és minden amihez az kell hogy akárcsak egy percig is fogjak. Nem tudok egy szendvicset csinálni a férjemnek amit elvinne a munkahelyre. Olykor még a reggeli vécézés utánni higiénia is problémát okoz. Ma reggel is sírógörcsöt kaptam mert egy nyakláncot nem tudtam feltenni. Hétfőn meg vacsorázni sem tudtam mert nem bírtam az evőeszközt megtartani. zokogok a fájdalomtól, pedig még 3 hónap áll előttem. És közben gyötör a bűntudat mert lényegében ez a babám miatt van pedig én nem akarom őt hibáztatni, hisz annyira várjuk őt. Ám elfog a kétség hogy hogyan fogok még 3 hónapot kibírni mikor már most így szenvedek. Még dolgozom, irodán számítógép előtt, a kollegák is sokat segítenek mert tollal írni nem tudok már. bár zsibabdnak az újjaim de napközben azért kicsit jobb. Sajnos anyagi okok miatt még legalább két hónapot jönnöm kellene.
Ma délben megyek idegorvoshoz, de nem sok jót várok ettől, hisz ha valami nyomja az ideget, azon változtattni nem lehet. A család vígasztal hogy ne hibáztassam magamat, nem tehetek róla, szóljak, segítenek. De bevallom mostanában úgy érzem, nem bírok ki még 3 hónapot. folyamatosan lent van a hangulatom, és ha még valami front is van, az iszonyat.
Hogyan "éljem túl" ezt a 3 hónapot? bár tudom megoldást ti sem tudtok, de jó volt leírni. Talán lesz aki azt írja ő is ugyanigy volt.
egyébként első babánkat várom és már nem vagyok fiatal sem. De hallottam hogy a baba megérzi ha rossz a hangulatom.S félek hogy ez a sok sírás úgy bosszulja meg magát hogy valami baja lesz a babámnak, magyarán: elveszi tőlem hogy megszünjön a fájdalmam.
Kérlek adjatok erőt....
köszönöm hogy elolvastatok.... :-(
mi a szüleimmel lakunk, így megvan midnen segítség fizikailag. attól félek otthol csak mégjiobban elhagynám magamat és magamra figyelnék.
Legrosszabb a csontig hatoló fájdalom. :-( volt hogy alig tudtam éjszaka 3 órát aludni mert olyan fájdalmaim voltak. akkor modnta a doki átmenetileg az algopirynt vagy a panadolt.
majd írok neked privit is. :-) hiszen nem állunk hétben oly messze egymástól. engem inkább az dühít hogy a mindennapi dolgokat sem tudom megtenni.
Úgyanígy legyintettek rám is.
Iszonyatosan ment a szívem(130-140/perc nyugalomba), a vérnyomásom egyik pillanatról a másikra felugrott 170re majd leesett. Olyan rosszullétek kaptak el hogy megszólalni sem tudtam 5. hónapig, persze hogy ráfogták a terhességemre, míg kiderült nem működött a pajzsmirigyem....
Utána persze ment a bocsánatkérés hogy hisztisnek tituláltak.
Szóval ne hagyd annyiban, te érzed s te tudod milyen szar!!!
Keress fel másik dokit is , ki tudja lehet hogy rájön mitől van
Jobbulást!!!
28 hetes kismama
Szia!
Egyszer hallottam olyat, hogy a baba farfekvéses volt és lámpázta a kismama a hasát, a szemérem domb fölött és láss csodát a baba megfordult.
Lehet, hogy ki kellene próbálnod hát neked is elmozdul valamerre, és nem fogja nyomni az ideget!
Tiszta szívemből sajnállak, remélem sikerül megoldani a problémát!
Egy 2 éve babára vágyó
sziasztok!
megjártam a hadak útját...ami tényleg hadak útja volt. a neurológus azt mondta: terhességi tünet, szedjek vitamint. mondtam már szedtem olyat nem hazsnált. nem tud mit kezdeni vele, de felírt csuklószorítókat kemény 2500Ft/db áron, és ennyi. nosza indúltammegkeresnmi a saját dokimat aki persze nem volt bent és a telót sem vette fel(már nem előszörmikor bajban voltam). sírva mentem az ambulanciára hogy mostmár segítsenek, iszonyat a fájdalom, lassan nyugtatót kellesz szednem! hát képzeljétek el, ott a doki elküldött pszihológushoz hogy az írjon fel nyugtatót!!! ugyanis évekkel ezelőtt volt pszihés gondom és javasoljon a doki ismét nekem valaminyugtatót, meg ha az nem használ akkorkeressem majd a dokimat!!!!!!!!!!!
a lényeg! miután anyám is zokogott, apám felhívta a korház vezetőjét, elmondta mi van, akik majd hanyatt estek hogy ilyet modntak nekem. végül holnap a szülészet vezető főorvosa fog fogadni engem a kórház vezetője intézte el. nos meglátjuk ő mit mond.én is beszéltem a kórház igazgatójával aki bocsánatot kért az orvosok nevében és emondta ez nem pszihikai eset!
ez van, folyt köv. holnap.
KÖSZÖNÖM a kedves és bíztató szavakat nektek!
hát remélem tudnak megoldást...s reméljük legközelebb téged sem vesznek félvállról és senki mást sem. sajnos ez már a második orvosi hiba amit terhesség alatt elkövetnek ellenem! anno ha hagyom magamat a babám már talán nem élne.
vigyázz magadra te is, szia
Ez már egyre komolyabb, mindenképp írd meg a végkifejletet. Addig is szorítok Neked hogy kevésbé fájjon.
Azért ez elég durva, hogy pszichológushoz akart küldeni a dokid... amikor nem is az elméddel van a baj, hanem a testeddel.
Ezt egy fórumon találtam:
20 hetes terhes vagyok, s engem is kínoz az éjszakai zsibbadás.
házidokim megvizsgált, s arról van szó, hogy a vizesesdés miatt az idegcsatornák beszűkültek.
Nálam a bordák ill. a kulcscsont környékén van ez a beszűkülés, ezért reggelenként negyed óra tornát írt elő az érintett területre.
Ezzel egy időben a nőgyógyász - ugyancsak a vizesedésre tekintettel - sószegény étkezést javasolt, valamint azt, hogy 1 l folyadékot igyak naponta, ne többet. Mivel a magnézium jól hat az idegekre, izmokra, így magneB6-al is megtámadtam magam.
Összességében jobban vagyok.
Azt hiszem, hogy leginkább a folyadékmegvonás segít, mert tegnap "többet ittam a kelleténél" s éjjel rosszabb lett a zsibbadás.
Nagyon fontos, hogy tilos mindenféle vízhajtó alkalmazása, mert csökken a méhlepény aktivitása, anyagcseréje(ez a lényeg, pontosan nem melékszem a nőgyógyász indokára)
meg ezt is:
én is zsibbadtam és a vas illetve sok szőlőlé segített este meg párnára tettem a lábam ugy aludtam az is jó volt
Aztán persze lehet hogy már ezeket olvastad, de ha nem akkor remélem ez segít egy picit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!