Ha biztosan középidő után fogant a baba, emiatt mindig kisebb a mérete a menstruációból számolt kórhoz képest. Akkor hogyan kell számolni a terhességet?
Figyelt kérdés
2018. jún. 16. 11:05
1/8 anonim válasza:
Nekem az első terhessegnél végig így volt!
A középidőhöz nézték végig!
De én tudtam,hogy amúgy meg normális méret!
Ne csinálj belőle gondot n
2/8 anonim válasza:
Kórház függő, nálunk 1 hetes eltérésből nem csinálnak nagy ügyet. A 12 hetes UH időpontjánál figyelembe vették, majd a kiírt napon előkerültek az első leletek. De végig az utolsó menzesz első napnától számoltak, ez alapján lett a kiírt dátum, sose módosították. És 35 napos ciklus mellett estem teherbe, minden UH igazolta, hogy kisebb. 13+6 hetesen kerek 13 hetes volt de 10 hetesen is csak 9. 7 hetesen éppenhogy 2 milis volt még.
3/8 anonim válasza:
Nekem 35 napos ciklusaim vannak, egy héttel kisebb a babám. Első uh-n mondtam is az orvosnak előre, valóban 8 helyett 7 hetes volt, ezt is írta a papírra. Kombinált tesztre mikor az istenhegyire kértem időpontot, az utolsó menzesz mellett kérték a crl-t is, és az alapján mondták, mikor menjek, nem a hetek száma szerint.
Előző babám 4 nappal fogant csak később, azzal annyira nem foglalkozott az akkori dokim.
4/8 anonim válasza:
A 12. het elott keszult UH-hoz. A genetikai vizsgalatokon, es a terminus kornyeken sem mindegy, hogy mennyit hagynak beken az inditassal, mikozben meg siman lenne idot. Olyan orvost keresnek, aki a valodi fogantatashoz kepest nezi, vagy egyaltalan nem keresnek orvost, csak atiratnam a terminus idejet, akar be is hazudnam, hogy kesobb volt a menzeszem.
5/8 A kérdező kommentje:
Még az uh elött kerderze a dr hogy mikor volt az utolsó menzesz. Akkor 2 hét difi volt, mivel 2 hetente járok uh-ra tovabbra is látszik h 1-2héttel kisenn a mérete. Nekem 26-27napos ciklusnál a 20 napon fogant.
2018. jún. 16. 12:39
6/8 anonim válasza:
Jobb kesobbi datumot mondani, akar 2 hettel kesobbit, ha 1 hettel kesobb fogant. Koraszulottosztalyra ugysem kerul, ha 2500 g folott van a sulya, es minden oke vele, de az inditas valos ok a felelemre, hogy csaszar lesz, es lehet, hogy kusebb sullyal szuletik, mert tul koran inditjak. Ajamlom a Mindent a termeszetes szulesrol c. fb csoportot.
7/8 anonim válasza:
Nekem az előző babám és a mostani is 5-6 nappal kisebb, mint a “hivatalos” méret, fogamzásgátló gyógyszer után lettem terhes, úgyhogy azért nem is tudjuk milyen hosszú a ciklusom amúgy. 2 hétnél nagyobb méretkülönbséggel nem foglalkoznak ott, ahol szülni fogok (SOTE 1.). Az utolsó menstruáció első napját veszik figyelembe.
8/8 anonim válasza:
Én direkt többet mondtam az utolsó mensi első napjának. Így pont jó! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!