31 hetes kismama hogyan érzi magát? Mennyi hízás az általános ennyi idősen?





Szia! Mi 32 hetesek vagyunk, dec.19.-re vagyok kiírva. Az alvás nekem sem megy már, este már tiszta ideg voltam, sőt még a gyomromat is rugdosta, úgy éreztem hánynom is kell. Szóval... A hólyagomat még nem érzem, hogy nyomná, bár éjjel 3x így is megyek wc-re. Tegnap összeszereltük a bútorokat, kivéve a kiságyat, azt majd december elején. Még elég sok mindent kell vennünk, többek között babakocsit is, csak még fogalmam sincs melyik legyen. Nektek van már? A ruhákat mikor kezditek kimosni?
Boldog babavárást!
Nekünk már szinte megvan minden holmi, bútor, stb, még az autós hordozót kell megvenni, és valami nem túl drága mellszívót is akarok vásárolni.
Ruha sok van, mert kaptunk, kb. 2-3 hét múlva akarom majd elkezdeni kimosni, és vasalni őket, a lepedőt, a törölközőt, a baldahinos garnitúrát is.
Most az én kórházi pakkomat próbálom összeállítani. .-))










A gyomorsav az nekem is marja a torkomat, főként éjszaka.
Néha már szinte elviselhetetlen.















Én 34 hetes vagyok, és jól vagyok!! Egyedül háton feküdni nem tudok, mert akkor nem kapok levegőt, de ettől eltekintve szerencsére semmi bajom! Tudok még jönni-menni, tornázni, bármit :)
+12 kilónál tartok, most vagyok 70 kiló (és 174centi)
Le vagyok maradva, még kell egy jó pár dolgot vásárolni :S Remélem azért a jövő hétig minden meglesz :)
Jó babavárást!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!