Terhes vagyok, de félek a babázástól! Ez elfog múlni, ha megszületik a babám?

Hú, ha elmondanám az én gondolataimat terhesség alatt...Pl. elhatároztam, hogy szoptatás alatt olvasgatni fogok vagy nyelvet tanulni valami külföldi adón. Kolléganőm megbotránkozott, hogy miért nem inkább a babát nézem majd szoptatás alatt. De hát mit nézzek rajta annyit? - gondoltam én. Meg aztán mit lehet egy kisbabával egész nap csinálni. Én kutyás voltam, 6 éves korom óta a mindeneim, de hát egy kisbaba feleolyan édes sincs, mint egy kiskutya, ha legalább olyan helyes kis szőrös lenne, de hát olyan csupasz...Ha kisbabákat hoztak a közelembe, világgá menekültem volna, semmi ingerenciám nem volt fogdosni őket. A nagyobb gyerekeket meg kifejezetten utáltam. A csecsemősírás macskanyávogás, a hajam égnek állt tőle.

Nos, miután kislányom megszületett és az arcomhoz tartották, megilletődötten megpusziltam és gyönyörűnek hallottam a sírását. Amikor császár után másnap 10 órakor elindultam Érte, azon agyaltam, mi a csudát kezdek én egy kisbabával egész nap, főleg ilyen fájdalmak mellett? De ahogy megkaptam a kiskocsiban, fülig ért a szám. Nem tudtam nem vigyorogni, annyira örültem neki. Mint aki megnyerte a lottó ötöst. Hogy nekem, ekkora ajándék? Biztos, hogy nem tévedés? Ahogy a karomba vettem, nem éreztem a fájdalmakat. Ahogy vissza kellett vinnem Őt, újra fájt a friss császár.

Órákig el tudtam vele babázni. Csak néztem a gyönyörű okos szemeit. Én, aki borzasztó rondának láttam azelőtt minden újszülöttet, tudtam, hogy az én babám a legédesebb baba a világon. Az az ingadozó fejecske. A végtelenül okos szeme. És a tarkója, amit állandóan csókolgattam. Azóta, 4 éve állandóan csókolom. Ugyan most már napi 20-szor közli velem, hogy -Anya! Mondtam már, hogy ne puszilgass!

Néha nagy kegyesen megengedi: - Anya! Adhatsz nekem puszit. - Sokat? - Sokat.

Gyakorlatilag mióta meg van, agyonpuszilom.

Ma már el se hiszem, de szülés előtt olyan cikkeket olvasgattam a neten, hogy mi van, ha nem fogom tudni szeretni a gyerekem?

Tegnap este is, ahogy álomba simogattam, csukott szemmel azt a tökéletes, puha karocskát, eszembe jutott, hogy milyen tökéletes volt már az ultrahang képen is és én mennyire tudatlan voltam, és mennyire sajnálom, hogy akkor még nem szerettem így. Úgy érzem, fogalmam se volt róla, Ki van a méhemben. Sokszor megsirattam már ezeket a bűneimet.