Még most sem örülök a terhességemnek, ez normális? 14. hétben vagyok

Én ezzel nem értek egyek,hogy a nemvárt gyereknek nem lehet örülni. Mi sem terveztük,el voltunk mint hal a vízben. Jó munkahely,szuper baráti társaság,fiatalos életmód. Aztán terhes lettem,nem akartam sem én sem a férjem. Nekem pl. anyukám sokat segített,eljárt velem dokihoz, sokat beszélgettünk mi fog változni,hogyan miképp kell stb. A férjemet is elvittem Uh-ra,hogy ő is lássa,hogy kézzelfoghatóbb legyen neki is...

És persze kialakult,ráhangolódtunk mindannyian,és együtt tervezgettünk. Most két éves lesz,ő a mindenünk. Tervezzük a másodikat is ha ő megy oviba.

Akarni kell csak és nem elhagyni magad.

Mi sem terveztünk, 14 hetesen ugyan ezt gondoltam mint te.. Aztán mozogni kezdett. elsőre "hhu azta" érzés volt, de akkor sem akartam.. Aztán mikor mozognia kellett volna és nem mozgott.. Ott kezdődött minden.. De szerencsére csak elbújt nem lett baj. Ő a mindenem. El sem tudom képzelni az életet nélküle. :)

Egyébként én ugyan így hánytam, 1 hét alatt -6kg.. és ez ment 26 hétig.. de utána sem lett jobb..De megérte.. eszedbe sem fog jutni ha meglesz.. jobb esetbe.

Mi ugyan terveztuk, de nem gyakorlatilag ahogy megszuletett az elhatarozas, rogton megfogant a baba is. Mi ra biztuk, ha jonni akar majd jon...nem gondoltuk hogy ennyire fog sietni. Sokkent ert minket a pozitiv teszt, de orultunk neki. Orulok a babanak, hogy van, hogy jol van (most 14 hetes vagyok). Mar alig varjuk hogy kiderulhon a neme, tervezzuk a babaszobat, atalakitas alatt van a lakas is.

De a terhesseggel jaro allapotnak nem orulok...egyelore nem szeretek terhesnek lenni, 6-8 hetig nagyon rosszul voltam, nem tudom kipihenni, kialudni magam, folyamatosan fel vagyok puffadva, foltos, pattanasos lett az arcom, es hiztam 3-4 kg-ot. Ami ugyan ramfert, csakhogy nincs egy Jenyelmes ruham.Dolgozni alig tudok, mert az agyam kb 2 honappal ezelott leallt. Szoval kb megszuntem onmagamnak lenni...meg keresem a helyem ebben a szituban, hiszen olyan hirtelen annyi minden valtozas tortent.

De ez igy normalis szerintem. Cseppet sincs emiatt lelkiismeret furdalasom. Majd megtalalom a helyem elobb utobb.

Nem vagyunk egyformak, de meg kell ismerni, es el kell fogadni sajat magunkat es sajat erzeseinket. Akkor tudunk fejlodni, ha nem masoknak akarunk megfelelni, hanem megertjuk hogy mi vezetett el odaig ahol vagyunk.

En is javaslom a pszichologust, biztos sokat tudna segiteni.