Szerintetek ha beteg a baba, akkor az mutatkozik a fejlődésében is?
Attól függ, milyen beteg. Vannak súlyos betegségek, amelyek kihatnak a fejlődésre is, és vannak szintén súlyosak, amiket csak születéskor, esetleg még később fedeznek fel.
Ahogy az előttem lévő említette, az autizmus is ilyen (lehet rajta vitatkozni, milyen súlyos, de nyilván egy pl. egy kétoldali vesehiány súlyosabb, mert az már az életet is veszélyezteti, meg a többi szerv múködését)
Ha nem mozog olyan intenzíven, lehet, hogy már kevesebb helye van, az utolsó hetekben pl. Némelyek azt mondják, a babák is érzékenyebbek lehetnek pl. frontra, egyik nap így, másik nap olyan intenzitással mozognak.
Az már kevésbé jó jel, ha az utolsó havihoz képest kisebbet mérnek, jobban lehet betegség jele, de még az is előfordul terhesség vége felé akár "normálisan" is, hogy pár száz grammal csökken a súlya, mert érik a lepény-na de ilyenkor az orvosok sem szoktak várni, megindítják a szülést.
Egy szó mint száz, ha negatív változás látszik az ultrahangon, ami betegségre, vagy bajra utalna, akkor azért végzik ezt kórházban, és azért nézi meg orvos is (ha esetleg asszisztens végezné a vizsgálatot), hogy eldöntsék, hogyan tovább, itt csak általánosságokban lehet róla beszélni.
Egyébként ha csak a súlyát mérik el, még az is lehet, hogy csak mérési hiba, sajnos a súlybecslés az elég pontatlan, tehát nem mérvadó.
Ha csak fantáziálsz és félsz a következő ultrahangtól, hogy jaj, mi lesz, ha így vagy úgy, akkor azt tudom tanácsolni, hogy próbáld meg elengedni ezeket a félelmeket, ha valami gond van, azt úgyis fogják jelezni, de ne stresszeld se magad, se a babád ilyenekkel!
Ha amiatt aggódsz,mert kisebb intenzitással mozog, felesleges! Nézz utána, sok honlapon leírják, hogy és mikor mennyit illik mozogni, és ha bizonytalan vagy, beszéld át az orvosoddal!
Tavalyi terhességemnél az első uh-n korának megfelelő méretű volt a magzat, amikor már be kellett vna töltenie a 12 hetet, csak 11+1 volt és egy kerek hét múlva még mindig csak 11+5. Kb 16-17 hetesen elhalt, de az orvosok azt mondták nincs összefüggés.
A mostani bébit látva az uh-okon azt is "megállapítottam",h tavalyi nem mozgott ennyit.
15 hkm
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!