Beagyazodas környékén érzett vki vmit?
Figyelt kérdés
2016. márc. 4. 17:14
1/5 anonim válasza:
Környékén?
Én konkrétan a beágyazódást éreztem, mivel nagyon erős a testtudatom, és érzékeny vagyok a fájdalomra is.
Konkrétar azt éreztem mint ha kést forgatnának a méhembe -fizikai munka közben- és vér illatát éreztem, de nem tudtam akkor még megmagyarázni. Volt egy kis pecsételő vérzés de annyira elenyészően kevés, hogy nem jutott el a bugyiba, csak az illatét éreztem mikor leguggoltam.
2/5 anonim válasza:
Nekem a görbém alapján volt hőleesésem a beágyazódás napján és így utólag mikor visszanéztem és láttam a dátumot tudtam párosítani egy rosszul léttel, elgyengültem, émelyegtem, szédültem, le kellett feküdnöm, ezt akkor még nem tudtam, de ez volt a beágyazódás napján.
3/5 anonim válasza:
3 napon keresztül görcsölt a hasam majd másnap reggel enyhén rózsaszínes folyásom volt majd 3 nappal később pozitív lett a tesztem.
4/5 anonim válasza:
Igen. Bal oldalt a méhemben olyan érdekes húzó fájdalom volt, mintha megemeltem volna magam. Először erősebb volt, majd még párszor éreztem enyhébben aznap. Akkor már másfél éve próbálkoztunk, hőmérőztem, tudtam, hogy 5 napja volt ovum. Emlékszem, eszembe jutott, hogy csak nem épp"fúrja be"magát valaki a méhembe? Pár nap múlva pozitívat teszteltem. Uh-n ott volt megtapadva a pici, ahol éreztem a fájdalmat.
5/5 anonim válasza:
Nekem nagyon erős hányingerem volt órákon keresztül, utólag jöttem rá, hogy mitől... :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!