Benneteket nem zavar (t), hogy kismamaként azt várja el mindenki, hogy állandóan ragyogjatok a boldogságtól?

Nagyon örülök a terhességemnek, vártuk ezt a babát, de ennek ellenére, nem érzem úgy, hogy mindig kicsattanok a boldogságtól, 2 méterrel járnék a föld felett. Sőt, elég érzékeny vagyok, jobban megviselnek vagy elszomorítanak most olyan dolgok, amik lehet máskor nem lettek volna rám ilyen hatással, sokszor rosszkedvű vagyok, könnyen elsírom magam. Emellett a munkahelyemen se túl rózsás a helyzet, már egy jó ideje csak azért maradtam ott, mert gyereket akartunk. Terhesen meg nyilván nem válthatok, értelme se lenne, ezt a pár hónapot kibírom. De a lényeg az, hogy már az agyamra megy, hogy állandóan azzal jön nekem mindenki, hogy miért vagyok szomorú, nekem most örülnöm kéne, én most ki kéne csattanjak a boldogságtól, nekem most egész nap mosolyognom kéne, mert gyerekem lesz. Igen, nagyon örülök, de ettől függetlenül a hétköznapokban vannak dolgok amik rosszul érintenek... Miért kéne egész nap ugrándozva tapsikoljak?? Titeket nem idegesített ez?