Cukorterheleses vervetel a MAV (Honved, AEK) korhazban?
Nem erem el a korhazat, kedden kell mennem, de nem vagyok biztos, hogy jo-e ha 8-ra odamegyek.
Aki volt mostanaban ott, tudna segiteni, hogy hanyra kell menni?
Koszi elore is!
Menj minél korábban. 7-től van betegfelvétel, de addigra már nagy a sor.
A cukorterhelésnél fontos, hogy minél korábban vegyék le az első mintát. Ha nyolcra odamész, bejelentkezel, átsétálsz, a nővérek kiadják a papírodat, már lesz is kilenc óra. 11-ig étlen, csak a cukros lötyivel a gyomrodban nem lesz jó.
jaaaa, hogy ehhez is be kell jelentkezni????
mert mikor az első laboron voltam, akkor nem jelentkeztem be. Szóltam a dokimnak, hogy ott vagyok, erre ő kiállította hogy miket kér a vérvételen, én meg egyszerűen besétáltam.
És akkor még fel is tünt, hogy hogy lehet hogy 08:15-től van csak vérvétel. Legalábbis így emlékszem, mert mi már fél nyolc körül ott voltunk, aztán várni kellett egy csomót. És mintha akkor kezdték volna levenni a cukorterhelésesek vérét is.
Nekem is fura, hogy ilyen későn kezdik, ezért kérdeztem rá itt.
Attól függ, melyik részére mész. Ha a Dózsa György úti részre, akkor bejelentkezés, cécó, minden kell. Ha a Róbert Károlyra, akkor a nőgyogyó asszisztense kiadja a papírt, felsétálsz a vérvételhez és kész. Ott külön sor van a kismamáknak, a cukorterheléseseknek, ők gyorsabban mehetnek be.
A Dózsa Gy. úton csak kismamákkal foglalkoznak, vagy azokkal, akiket oda küld a dokijuk. Sokkal kevesebben vannak, viszont egy nővér veszi a vért, így lassabb.
A Dozsa Gy.-re megyek, a terhes ambulanciara, ami az 1. Emeleten van.
Na, majd akkor felhivom a dokimat, h be kell e jelentkezni, mert akkor meg korabban oda kell hogy erjek.
Koszi!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!