A méhen kívüli terhesség mikor produkál egyértelmű jeleket?
Mensi utáni 4. napon vagyok, egy hete pozitívak a tesztjeim. Első gyereknél ilyenkor már túl voltam az első vizsgűlaton, ahol csak annyit láttak, hogy van egy petezsák és jó helyen. 8-9. hétre rendeltek vissza a szívhang miatt.
Most gondoltam várok eleve addig, de csak idegesít, hogy jó helyen van-e. Semmi extra tünetem nincs, be vaan durranva a mellem, alkalmanként szúrkál a hasam, egyszer-egyszer furán érzem a hátam, de semmi erős görcs, barnázás, vérzés, ilyenek.
A dokim csak hétfőnként rendel,s most nem tudok elmenni, mert más városban leszek. Majd csak köv. héten (6 hetesen). Ráadásul akkor sem valószínű, hogy lesz még szívhang.
Ha baj lenne, jelezne már ilyenkor is a szervezetem? Vagy később?
Kávézaccszerű folyás, majdvérzés volt nálam, és 4+6-nál már repedt a petevezeték.
Mondják még a késszúrásszerű fájdalmakat is, na ez nekem nem volt.
Nekem a nemvárt után 2 nappal pirosas-barnás folyásom kezdődött. Rögtön ügyeletre mentem. UH-val nem láttak semmit méhen belül sem és kívül sem. Csak a vizelet mutatta ki,hogy baba van valahol. Befektettek,3 naponta UH,de semmi. 20 nap múlva egyik éjjel arra ébredtem, hogy szétfeszül a hasam. UH-val még akkor sem láttak babát,csak a belő hasi vérzést. Azonnal műtő,hastükrözés,ott találták meg a Szentemet. 7 hetes lettem volna másnap.
A műtét nem fáj.. lelkileg nekem nehezebb volt feldolgozni.
Köszönöm a válaszaitokat, megnyugodtam azért kicsit.
Kedves Utolsó! Nagyon sajnálom, hogy ezt kellett átélned! :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!