Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Olyanokat kérdeznék, akiknek...

Olyanokat kérdeznék, akiknek terhességük elején hematómát állapitottak meg a magzat mellett, és akiknek idővel ez felszivodott, és nem okozott további gondokat. A vérömleny felszivodása alatt mit éreztetek?

Figyelt kérdés

Úgy kezdődött a dolog, hogy a 7. héten vérezni kezdtem és 2hétig kórházban tartottak. Az intenziv vérzés tartott 3napig utána már "csak" barnás folyás volt jelen. A kórházból úgy engedtek el,h nincs hematóma. Miután hazajöttem,és jelentkeztem a körzetimnél, ő egy 1,8x2,66cm-es hematómát állapitott meg a magzat mellett.Fekvésre itélt,amit szigorúan tartok azóta is(mostmár 3.hete), csak a fürdőbe megyek ki.Duphastont szedek,+ Dicynone tablettát irt fel a vérzésre,és barnázásra. Hazaérkezésem után 2 hétig is folyamatosan volt kisebb mennyiségű barna folyás, és a múlthéten ismét megvizsgált. A hematóma 1cm-t nőtt,1,9x3,66cm-re.(A baba emellett szépen fejlődik,és a korához képest(akkori 10+5) mérete is 4,36cm volt!) A vizsgálat napja óta, mostmár 6.napja egyáltalán nincs barna folyás sem. Mivel a folyamatos barnázás alatt a hematóma csak nőtt, szeretném hinni, hogy most azért vagyok tünetmentes, mert elkezdett felszivodni a vérömleny. A KÉRDÉSEM: hogy nálatok, hogyan volt ez a dolog, amialatt szivodott fel a hematóma azalatt is volt vérzésetek, barnás folyásotok, vagy esetleg éppen, hogy nem volt semmi,mint most nálam. Szeretnék megnyugodni,addig amig legközelebb megyek vizsgálatra,egy hét múlva. Esetleg volt,ami még segitett nektek a felszivodásban? Később már ugye nem kellett napi 23órát feküdnötök? Köszönöm a válaszokat!

11+4hkm



2015. jan. 5. 17:34
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
1. terhességnél 6. héten barnáztam. Volt egy haematómám, amire gyógyszer kaptam és C-vitamint kellett szednem, mert az vérzéscsillapító. 12. hétre tökéletesen felszívódott. 2. terhességnél: 8. héten mondta az orvos, hogy nincs jó híre, mert a magzatot búra-szerűen körülöleli egy tokosodó haematóma. Gyógyszer, C-vitamin, fekvés. A 12. hétre már összement. A 14. héten is kellett miatta mennem, addigra felszívódott. Utána fogjuk rá, hogy problémamentes volt a terhesség. Egyszer még be kellett feküdnöm 1 napra, mert vérzéssel és görcsökkel bevitt a férjem, de nem tudták megmondani, hogy mi okozta a vérzést. Ha felszívódik, akkor már nem kell feküdni.
2015. jan. 5. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:

Szia!


Nekem november végén, a 10. héten vették észre, hogy haematomám van.

Egyetlenegyszer véreztem, kb. 1 evőkanálnyit. Ennyi volt. (Előtte való este fájt, szúrt a hasam, mintha kést vágtak volna belém, szóval határozottan nem görcsösen.)Ijedtemben beszaladtam az ügyeletes kórházba, uh-on megnéztek, baba jól van, és látták, hogy van egy hematómám, ami 4×25 mm. (Pont ott, ahol előző nap fájt... Pedig ültem, nem emeltem, nem csináltam semmit.) Nem volt nagy, de befektettek 72 órára. Magnéziumot kellett szednem, meg Utrogestant (beszerezni külön procedúra volt). 3 nap után volt ott, a kórházban egy kontroll ultrahang, ahol azt mondták, nincs meg a hematóma, felszívódott. Hazaengedtek, feküdtem még két hetet. Akkor meglátogattam az orvosom, azt mondta, visszajöhetek dolgozni, ha nincs panaszom. Mivel nem volt (tényleg, nem hősködés vagy ilyesmi), így visszajöttem. (Ő akkor nem csinált ultrahangot.)

A kéthetes fekvés idején voltam kétszer is 12. heti ultrahangon, mindkét alkalommal látták a hematómát (két hely, két doki, kétféle gép), de egyik leletre sem került fel, mekkora, a dokik csak legyintettek, hogy nem nagy, ne idegeskedjek miatta. Hát jó.

Az utrogestant szedtem a 12. hétig, aztán lecsökkentve elhagytam. Mást nem javasoltak ezen és a pihenésen kívül. Egy szülésznő ismerősöm és egy hasonlóan járt barátnőm javasolta viszont a Rutascorbint, ebből beszedtem egy dobozzal. Mellette minden nap szedek C-vitamint, 500 vagy 1000 mg-ot, attól függően, hogy milyen kedvem van épp.

Dec. közepén, a 15. héten volt még jelenésem a dokimnál, aki csinált ultrahangot, még megvolt a hematóma, de alig lett kisebb. A méretére nem emlékszem pontosan, mert elfelejtett leletet adni. :/ (A baba továbbra is jól volt, szépen fejlődött.)

Holnapután megyek a 18. heti ultrahangra. A bébi szerintem jól van, mert egyre többet kalimpál, de hogy mi lehet a hematómával, sejtelmem sincs. Egyre ritkábban, egyre kevésbé és egyre kevesebb ideig fáj a helye, ez talán jó jel. Meg most már tényleg elenyésző méretűnek illene lennie a babához képest.

Bocs, hosszú lett és zavaros.

Válaszok röviden:

- nálam hogy volt a dolog: lásd fent

- felszívódás alatti vérzés, barnázás: semmi, de semmi, egy mikronnyi se

- felszívódásban mi segített: hát, a Rutascorbint és a C-vitamint szedtem, de egyik sem tett csodákat.

- fekvés: nekem nem kell szigorúan, mert "olcsón" megúsztam. Persze veszélyeztetett lettem, és eléggé tartalékon élek azóta.


Mindenképpen írok holnapután, rá fogok kérdezni a hematómára, hogy mekkora most.

Kitartás, Sorstárs!!! :)

2015. jan. 5. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm :) igyekszem pozitivan gondolkodni,mert most az kell, és szugerálom, h mire megyek UH-ra, már nem lesz ott az a csúnya vérrög...
2015. jan. 5. 18:38
 4/13 anonim ***** válasza:
Hat hetesen a munkahelyemen elkezdett barnás vér jönni belőlem. Mondtam a főnöknek, hogy baj van, nem jól vagyok, haza kell mennem. Akkor ő még nem tudott semmiről. Elengedett. Bementem a kórházba, ahol azt mondták, hogy nem látják ultrahangon honnan jön a vér, ott a petezsák, biztos csak túlreagálom és minek szaladgálok ilyen apróságok miatt a kórházba. Engem nem hagyott nyugodni viszont a dolog, ezért elmentem magán orvoshoz másnap. Ő megnézett ultrahangon megint és kiderült, hogy pont a petezsák mellett haematoma van. Azonnal adott utrogestant. Azt mondta, hogy pihenjek sokat. Így is tettem. Nekem a terhesség nem volt problémamentes. Elég sokat görcsöltem, hamar nyílt a méhszáj is, de ez nem a haematoma miatt volt már.Amúgy a barnás folyás nekem 2 nap alatt elmúlt. Nem kellett folyamatosan feküdnöm azért nekem sem, de veszélyeztetett terhesként végig otthon voltam, nem dolgoztam. A heamatoma szépen fel is szívódott, a 12. héten már semmi nem volt. Korababa lett a fiam, mert 36. hétre született, de teljesen egészségesen. Négy napig voltunk csak kórházban. Tavaly januárban született, mindjárt egy éves, okos, szépen fejlődő, járni-beszélni tanuló kisfiú! Remélem megnyugodtál kicsit. Boldog babavárást!
2015. jan. 5. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 LadyLoss ***** válasza:

Nekem is volt hematomám. Az 5 héttől a 11. hétig mintha menstruáltam volna annyi vér jött belőlem. Többször voltam miatta kórházban orvosnál, végül az esélytelenek nyugalmával vártam, hogy eldőljön mi lesz. 2 hétig folyamatosan feküdtem, csak akkor keltem fel ha pisilni vagy enni kellett. Aztán a 12. UH-n már nem volt semmi jele a hematomának.

Az én orvosom azt mondta, hogy sokat lát ilyet, és általában happyend a vége. Ő fogalmazott így.

2015. jan. 5. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
LadyLoss, a te babád már megszületett?
2015. jan. 6. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 LadyLoss ***** válasza:
Még nem. Most vagyok a 21. hétben.
2015. jan. 8. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:

2 és 6 vagyok.

Elfelejtettem tegnap rákérdezni, de az ultrahangon nem látszott semmi. Viszont időről időre még mindig "beköszön" a fájdalom. Egyre kevésbé, egyre kevesebb ideig, de ugyanott.

Nem tudom, na.

A baba viszont kiválóan érzi magát, szerencsére!!! :)


Minden jót mindenkinek!!!

2015. jan. 8. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 LadyLoss ***** válasza:
A fájdalom lehet természetes is, ahogy húzódnak a méhedet tartó szalagok. Nekem mikor álmomban forgolódok akkorát nyilall néha, hogy a könnyem kicsordul és jó ideig nem tudok visszaaludni. Vagy ha rosszul mozdulok, nyújtózkodok valamiért ilyesmi.
2015. jan. 8. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
Igen, azt is ismerem, de ez tutira nem az. :/
2015. jan. 8. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!