Vannak itt kismamák akik a kistesót várják vagy nemrégiben hozták a világra? (annyi minden kavarog bennem)
Annyi kérdésem van. Pedig már egyszer végig csináltam de ugyebár ez nem ugyan az a terhesség.
Ha felteszek pár kérdést válaszolnátok?
Mennyivel nehezebb ez a terhesség?
Ha az első várandósság alatt striás lett a hasatok a másodiknál rosszabb lesz? Vagy már "meg van edződve" a bőr?
Lehetséges hogy most is megérzem a baba nemét? Az első babánál tudtam hogy fiú lesz. Az anyósom nézegette a lányos rucikat én mondtam hogy fölösleges mert fiú lesz.
Most azonban mikor megtudtam az volt az első gondolatom hogy kell egy szép lány név. És mostanáig is lányos dolgokat nézegetek. Volt így más is?
Nem akarok regényt írni úgyhogy majd hozzá szóládban kerdezek még ha eszembe jut még valami.
Most 20 hetes vagyok második babával. Eddig annyival volt nehezebb, hogy most a 16 hétig rosszul voltam elsővel aki most két éves három hónapos csak a 11 hétig.
Striáim nem lettek elsővel se most sincsenek még.
A könnyebbik része, hogy most tudom mivel jár és mi vár rám a jövőben.
A nemét nem éreztem meg most se jól kisfiúra számítottam megint és kislány lesz.
20 hós az egyik, 1 a másik. :)
Hűűű nekem ez a 2. terhesség sokkal nehezebb volt. Az elsőnél semmit nem éreztem, csak nőtt a hasam és az utolsó kb 1-2 hónapban volt nehezebb a dolog, amikor többet sétáltam, húzódott. De a másodiknál már úgy kezdődött, h 14 hétig éjjel-nappal hányinger, aztán a visszér, aranyér, szeméremcsont fájdalom, kb a 30. héttől menni alig tudtam, m fájt a hasam pár m után, a lábfejem is kb a 30. héttől vizesedett.
Ja. A szülés viszont jobb volt. Az első 14 óra, ebből 8 nagyon durva. A másodiknál 5 óra volt és ebből 3/4 volt csupán a "fúú nem bírom", a végén.
Striás lett az elsőnél, de csak a köldököm körül kicsit. A másodiknál még jöttek ki, de szintén csak ott.
Én éreztem. :) Elsőnél biztos voltam benne, h fiú, a másodiknál pedig az az érzésem volt, h lány és be is jött.
Most lesz 2 éves a kislànyom és 33. hetes terhes vagyok ...kisfiú lesz.
Ezerszer rosszabb ez a terhesség...4 hónapig hànyàs hànyinger...nagyon vàrom a végét...nehezen bírom a sétàkat..hamar elfàradok kifulladok...de ettől,mèg el kell,látni a kislànyomat ès vinni...progit szervezni..stb. megkönnyíti a dolgot,h több gyereket nem akarok...de azèrt nagyon vàrom a kisfiamat...ès örülök,h lesz ő nekünk:) így lesz kerek a csalàdunk. Persze vannak fèlelmeim,h fogom bírni a kèt rosszcsonttal,de vhogy mindig van:)))
Van egy 19 hónapos kisfiam, és egy 22 hetes pocakban. szintén fiú lesz, pedig nagyon lányt éreztem.
Eddig ugyanolyan a két terhesség, nem híztam semmit (elsővel összesen 9 kilót), nincsenek striáim, remélem nem is lesznek. a hasam ugyanolyan formában nő, mint az elsőnél. kerek gömbölyded és kifejezetten előre nő, olyan kis csúcsos :)
19 hós a kisfiam, a pocakomban pedig egy kislány mocorog, 29 hetes. A 2. terhesség egészen más, mint az első. A fiammal a 12. hét végén elvágták a rosszulléteket, most a kislányommal a 16. hétig szenvedtem, hánytam. Viszont alapvetően jobban bírom a gyűrődést. A rosszulléteim ellenére a nyári kánikulában is minden nap csavarogtunk a kisfiammal, most már pocakosan ugyanúgy megyünk, emelem, szval mintha nem is lennék terhes.
Már nem félek a szülés utáni időszaktól, úgy érzem, minden helyzetre megvan a megoldásom. Egyedül a császártól félek, első szülésem császárral vEgződött, kegyetlen volt. Ne hatott a gerincérzéstelenítő. Szval összességében jobban bírom a 2. terhességemet.
Én már a harmadikat várom. Az elsőnél már 12 hetesen megmondták hogy kisfiú, onnan csak a névválasztás okozott fejtörést. Második esetben éreztem hogy kislány, mindemellett a tüneteim is totál mások voltak. 2 év 5 hónap van közöttük. Az első szülésem 16 óra volt, a második alig 2,5. Remélem most is lesz egy ilyen szülésem mint a legutóbbi. Az elsőnél a 9. héten derült ki hogy babát várunk, második esetben már megfoganásakor biztos voltam benne, hogy összejött. Most a harmadik esetben meglepetésként ért minket a dolog, most 8 hetes voltam mikor kiderült. A pozitív teszt után pár nappal már meg is volt a lány név. A tüneteim az első 12 hétben ugyanazok voltak mint a kislányomnál. Utána jött a fordulópont és jött a fiús tünet (legalábbis nálam, ez pedig a szagundor). 23 hetesen az uh-n azt mondták hogy fiú. Nevünk persze még azóta sincs! :) 21-én megyünk 4d-re, akkor remélem azon kívül hogy makk egészséges, azt is meg fogják mondani biztosra hogy valóban fiú e. :) A két kicsi között kereken két év lesz.
Nekem tinédzser koromban a mellem is meg a combom is tele volt striával, így már az első várandósság alatt a pocakom szépen tele lett. A másodiknál még társult mellé valamennyi, hiába kentem én rá bármit is. Most nem látom hogy megszaporodtak volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!