Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » 15 hetes terhes vagyok, jövő...

15 hetes terhes vagyok, jövő héten repülnöm kell, nagyon félek! Az orvos azt mondta nem ír nyugtatót, pedig ebben bíztam. Van valakinek valamilyen ötlete? Teljesen kétségbe vagyok esve!

Figyelt kérdés

Próbálom nem stresszelni magam, mert tudom, hogy a babának azzal ártok a legtöbbet, de egyszerűen rettegek.

Sosem repültem még, ez lesz az első utam, ráadásul egyedül.. 2 és fél órás lesz az út.


Nem is igazán a zuhanástól félek. Régebben, 19 éves koromban egy nagyon stresszes időszakban volt párszor pánikrohamom és attól félek, nehogy most a gépen előjöjjön újra. Láttam ráadásul videókat youtbeon emberek hogy viselkednek félelmükben, hát én úgy nagyon nem akarok. Olvastam olyat is, hogy pánikroham miatt kényszerleszállás, stb. Na azt meg pláne nem akarom, hogy miattam szálljon le a repülő..


Voltam háziorvosnál, elmondtam neki a problémámat, de azt mondta, hogy nem fog minden kis ügyre gyógyszert felírni, mert azzal csak roncsolom a baba idegrendszerét.


Szóval teljesen kétségbe vagyok esve, a gyógynövényes dolgokra is azt mondta, hogy kerüljem, mert terhesen az sem ajánlott. (citromfű, cickafarok, macskagyökér)


Van valakinek valami ötlete? Homeos bogyók hatnak ilyen nagy stresszhelyzetben is vajon?


Köszi!



2014. szept. 30. 13:10
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:

Egyszerűen nyugodj meg. Én is rettegtem a repüléstől, szóval pontosan tudom, hogy mit érzel, de az ember ezt le tudja küzdeni.

Én Amerikába utaztam, szóval gondolhatod... Vigyél rejtvényt, zenét, olvasnivalót, Tetrist, stb. Bármit, amivel elfoglalod magad.

Az a két és fél óra tényleg semmi, az kb. másfél óra repülés, hiszen a taxizás is csomó idő, meg tapasztalatom szerint mindig gyorsabban érünk mindenhova.

2014. szept. 30. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:

Nyugodj meg..en is felos tipus vagyok, de en is repultem terhesen sokat. Eloszor 7 hetes terhes voltam, amikor 6 oras utat repultem egyedul..

Majd utanna 15 oras utat 11 hetes terhesssen, atszalassal.

Minden rendben lesz, vigyel olvasni valot, halgass zenet

2014. szept. 30. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:

Én is nagyon féltem a repüléstől, mondjuk nem voltam terhes mikor repültem. A sedatif pc vagy mi a neve azt szedtem, szerintem ezt terhesen is lehet, homeos bogyó.

Ne gondolj erre, hogy miattad leszállna a repülő, meg ilyesmi. Ha ez jár a fejedben, gondolj arra, hogy és akkor mi van ha miattad leszállna? Semmi, más miatt is leszállna ha gond van. Szóval valahogy az a gond, hogy nagyon magadat veszed elő és félsz hogy mások mit gondolnak majd, na ezt nem kéne.

Nyugi azért annyira nem minden napi, hogy pánik legyen egy gépen, lehetne akár metrón is nem? Ott sem lehet csak úgy akárhol leszállni.

Igaza van amúgy a dokinak, bár én úgy mondanám, hogy ha ez ennyire megvisel akkor mi lesz amikor megszületik a baba, otthon leszel vele egyedül, hidd el kemény időszak lesz, kialvatlanság, nem tudod mi a baja de sírni fog, sokszor félrenyel majd szóval ijesztő tud lenni, azzal is meg kell tudnod majd bírkózni.

Szóval gondolj arra, hogy milyen szép fentről a táj, tényleg az!!!!! pedig mint írtam én is félek a repüléstől, de ha már megvan a felszállás már imádom :)

Ne nézz ilyen hülyeségeket a neten, ezek kiragadott videok, ennyi erővel az utcára se menj ki mert a fejedre eshet egy virágcserép vagy egy tégla..... sőt kocsiba se ülj, mert sok közúti baleset van és még sorolhatnám.

Ha nagyon nagyon félsz, akkor inkább ne repülj most.

2014. szept. 30. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:

Ne idegeskedj, inkább pozitív izgatottsággal, kíváncsisággal várd a repülést.

Én már sokszor repültem, igazából semmi különleges nincs benne. Gondolom, egy átlagos nagy géppel fogsz repülni, nem valami kis párszemélyes géppel. Egy nagy gépnél nem lehet szinte semmit sem érezni a mozgásából. Kb. olyan mintha egy szobában ülnél. Vigyél olvasnivalót, vagy amivel el tudod magad foglalni.

És tényleg hallgass az orvosra és ne szedjél be semmit sem, nehogy baja legyen a babának.

Ne nézz hülye youtube-os idegesítő videókat.

Képzeld el, hogy nyugodtan felszállsz a gépre, kényelmesen elhelyezkedsz az ülésedben és pihensz egyet az út alatt, és várod, hogy találkozz azzal, akihez mész.

2014. szept. 30. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:

Citromfű teát nyugodtan ihatsz terhesség alatt is!

Indulás előtti este, majd aznap reggel 1-1 csészével kortyolgass el. Vigyél fel teafiltert magaddal a gépre, kérj rá forró vizet, így utazás közben is tudsz belőle kortyolgatni.

Homeos bogyókkal nincs tapasztalatom.


Kezdj el szedni már most emelt adagot magnéziumból, B vitamin komplexből és omega 3-6ból (halolaj, lenmagolaj), ezek jól hatnak az idegrendszerre.


Tegyél a telefonodra relaxációs zenéket, és hallgasd azt, youtubeon rengeteg van, válaszd ki, amelyik neked a legjobban tetszik. Vagy vigyél könyvet, újságot, olvasgatni.


Tanulj meg helyesen lélegezni, az segít egy nyugodt állapot megteremtésében és ha érzed, hogy jönne a pánik, akkor is hamar el fog múlni. Ajánlom ezt: http://www.youtube.com/watch?v=TenmkqsgG5s


Illetve - nyilván torkig vagy már az ehhez hasonló mondatokkal, de: a repülés a legbiztonságosabb közlekedési eszköz! Minden kétszeresen van biztosítva (van, ami háromszorosan), magasan kvalifikált pilótákkal és mindenre felkészült személyzettel! Bízz meg bennük, tudják mi a dolguk, egy 2 órás út meg aztán nekik olyan, mint neked, mikor leugrasz a boltba. Ha segít: olvasgass utána annak mi hogy működik, meg nézegess statisztikákat, igazán megnyugtató adatokkal fogsz találkozni! :)


Jó utat!

2014. szept. 30. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
En 3x repultem terhesseg alatt. 9 hetesen 2x5 orat, 11 hetesen 2x1,5 orat es 28 hetesen 2 orat. Nem kell aggodnod, a repules nem egy nagy cucc. Elindulasnal olyan, mintha egy gyorsulo kocsiban ulnel, gyorsan fel is emelkedtek, ami szinten nem gaz es ha mar fent vagy, ott nem tortenik semmi, nem erzel semmit. Leszallasnal annyi, hogy docogtok egy kicsit, de az is csak egy par pillanat. Felesleges bevenni nyugtatot, tobbet artasz vele. En is nagyon feltem, aztan rajottem, hogy ez semmi nem volt. Nem lesz semmi gond, ne parazd tul!
2014. szept. 30. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:

szeritnem az a legjobb ha nagyjából tudod milyen érzés repülőn utazni.

szóval elindul, az olyan mint ha közúton közlekednél, kicsit döcög néha, meg persze gyorsul aztán felemelkedik ilyenkor kicsit néha bebillen, tehát valamennyire mozog imbolyog, de nem vészesen, szóval nem olyan mint egy hajón ülni!!! Amikor elérte a magasságot akkor visszabillen vízszintbe és szépen repültök, de ilyenkor is van hogy kanyarodik és akkor elbillen egyik irányba kicsit vagy valami szél van és kicsit döcögni kezd. Szóval lehet ha becsukod a szemed olyan mintha buszon utaznál :)

nyugi nem olyan gáz, hidd el lehet még tetszeni is fog :)

az egyik válaszoló vagyok, csak eszmebe jutott, hogy lehet így jobban el tudod képzelni.

2014. szept. 30. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:

#8, azért ez egy kicsit erős így, hogy csak hiszti vagy "újgazdagok betegsége" lenne a pánikbetegség. Nem az! A depresszió meg pláne nem! De olvass talán kicsit utána, és akkor nem fogsz ilyen értelmetlen dolgokat irogatni.


Kérdező:

nézd, itt is vannak jó dolgok: [link]

2014. szept. 30. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:

milyen szép helyre repül???Mert én sehol nem láttam hogy irta volna hova repül....

Honnan tudod egyáltalán minek kell repülnie?Egyáltalán nem biztos hogy "nyaralni" megy.....

Nem tudom neked volt e már pánikrohamod,de ilyen hozzászólással biztos vagyok benne hogy nem,különben nem irnál ilyet....

2014. szept. 30. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:

Az emberi butaság és tudatlanság netovábbja, mikor pánikbetegséget hisztinek titulálnak.

Komoly biokémiai problémák vannak egy ilyen betegség mögött, vagy szerintetek az agyban a szerotonin szintet az ember saját magának szabályozza, ha éppen "hisztizni" akar akkor lejjebb viszi, majd ha unja már, akkor megemeli? Vagy hogy gondoljátok ezt mégis?

2014. szept. 30. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!