2 éves kisfiam mire születik a másik babó, akinek ilyen kicsik a korkülönbsége nem nehéz velük?
Szia!
Nálunk kicsi a korkülönbség a gyerkőcök között. 20 hónap a nagyok között, és 28 hónap lesz a középső és a kicsi között.
Nem mondom, hogy egyszerű, de örülünk, hogy így jöttek/jönnek sorba.
Amikor a nagy hamar tudomásul vette, hogy van még egy baba a családban, és próbált segíteni (pl. hozta a pelust, hogy vegyem fel). Jól fogadta, ő amúgy nyugodt természetű. A gondok a kicsi helyváltoztatásával kezdődtek. Akkor jött a testvérvita is rendesen. Most, hogy közel 4 a nagy, és 2 a kicsi, sokszor remekül eljátszanak egymással. Ragaszkodnak egymáshoz. Most is van vita, de kezelhetőbb, ráadásul a kicsi is képes megvédeni már magát, sőt...
Mi a kicsit szoktattuk a nagy napirendjéhez, így nem volt neki drasztikus változás. A kicsi kezdetben velünk aludt, így az éjszakákkal nem volt gond.
A nagyot nekem kellett emelgetni, meg most kettőt is. Nekem még második terhességnél mondta a doki, hogy az emelgetés belefér, ha ettől elmenne a baba, akkor ott gond van.
Ami szerintem fontos, hogy szerezz be egy olyan kocsit, ahova egyszerre be tudod ültetni a két gyerkőcöt. Nem egyszerű egy rohangászó 2 évessel a közlekedés, vagy ha elfárad cipelni.
Nekünk tesóülőként van, újra elő fogjuk venni (most esernyőkocsi), ha megszületik a pici.
Lehet kapni kifejezett tesókocsikat, vagy pótüléses szimplakocsikat. Ez utóbbinál nézd meg a Hauck Duettet, a Graco Trekko Duot. Ezek elég jó árban vannak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!