Fiatal anyukaként, elszakadni a családomtól, szülőktől. Miért ilyen nehéz?

Nem szeretnélek elkeseríteni, de amikor Nekem az első babám megszületett, Anyum 1 hétig volt nálunk. Viszont utána már nem, csak naponta bejött, mint írtam is. Sok éjszaka volt, amikor nem aludt a pici, én sem voltam kipihent párom nem segített, és elgondolkodtam azon hogy most milyen jó lenne ha anyós helyett anyum élne velünk egy lakásban. így a hiányérzet is megszűnt volna, és ő segített is volna a pici körül. Párom nem anyás, nem olyan szoros a kapcsolatuk, és ezt lehet is látni. viszont nem igazán érti meg,hogy nekem anyummal nem ilyen felszínes a viszonyunk.

Megértem,hogy már külön család vagyunk egy ideje, de nekem az első igazán külön töltött Karácsonykor nagyon rosszul esett, amint párom azon hisztizett hogy nem szeretnék itthon a gyerekkel a kezemben ki be rohangálni szobából konyhába,míg ő nyugodtan nézi a tévét. Annak a kaácsonynak az első napja sütéssel-főzéssel telt. éjjel egy árva percet nem aludtam, mert ekkor tudtam megcsinálni mindent.

Szerettem volna már késő délután menni a családomhoz, társasághiányom volt, fáradt voltam, pihenni szerettem volna max.addig,amíg ott vagyunk és babáznak. . de erre párom nekiállt hisztizni, hogy már külön élünk, vele kellene tölteni az ünnepet...na hát persze, úgy könnyű volt neki, hogy az anyja 2 ajtóval odébb van.

14 éves korom óta azt vártam, hogy elköltözhessek otthonról egy pasival, mondjuk egy férjjel, pedig isteni szüleim vannak és egy öcsém, nagyon jól kijöttünk mindig is, de vágytam saját életre. 24 évesen mentem férjhez és amikor eljött a költözés napja én is sírdogáltam. Nehéz volt az első időkben mindamellett hogy jó is volt önálló életet kezdeni. 3 éve lakunk külön a férjemmel, a mai napig hiányzik az otthoni légkör, a beszélgetések. NÉha úgy érzem hogy kimaradok minden családi dologból pedig amúgy sokat vagyunk anyuéknál.

Meg lehet szokni, gondolj arra hogy milyen jó lesz külön a pároddal, mert amúgy tényleg nagyon jó külön élni.