Babamozival kapcsolatos tapasztalatok?
Mi 26 hetesen voltunk, és szuper élmény volt.
Mi simán láttuk, hogy tiszta apja, még most is olyan (már 4 éves). :)
Nagyon jól kivehető volt minden, és igen, azt is megnézték, hogy egészséges-e (vagyis jók-e az adatai).
Érdemes volt elmenni, nagyon klassz volt. S szuper képek készültek róla, tényleg olyan élethű volt az egész.
Mindene látszódni fog, ha valami nagyon jellegzetes vonása van, akkor szerintem látszódni fog (nálunk pl látszott, hogy párom fejformáját örökölte, inkább az én orromat).
Tudom, hogy szinte lehetetlen befolyásolni, de próbáljátok felébreszteni amikor vizsgálják, akkor nagyobb élmény, nálunk őnagysága végig aludt, bármit csináltunk :) így sajnos szinte csak ugyanabból a szögből tudták mutatni, ha mozog, biztos több mindene látszott volna.
Nagyon jó lesz :) mi 32 hetesen voltunk, és az orrán látszott, hogy apja fajta, a száján hogy olyan mint apámé. A nagy haja is kivehető volt a magzatvízben a koponyája mellett. Látszott, hogy grimaszol, mocorog. Nekem rengeteget jelentett és az apájának is hogy szülés előtt láttuk :)
Jobb mint a sima SZTK-s UH. Minket itt nyugtattak meg, hogy felszívódott az agyi cisztája, amit a 20 hetes 4D-s UH-n még láttak. Az szakrendelőben nem vették észre, és a nemét se mondták meg.
Tisztán látszani fog mindene.
Mi a 25. héten voltunk, de nagyszerű élmény volt, már akkor úgy nézett ki mintha itt lenne már közöttünk. Kis pufika és ficánka volt már akkor is :)
Nyilván teljes mértékben nem tudjátok eldönteni, hogy kire fog hasonlítani az UH alapján, de valószínűleg néhány vonást már felfedeztek majd. Nálunk az orr volt meghatározó és az arcforma, mert a páromnak hegyesebb az orra és hosszúkásabb a feje, míg nekem szélesebb pisze orrom van és kerek arcom, tehát egyértelmű volt :)
Boldog Babavárást Nektek! :)
33 hkm
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!