Szülés mostanság Székesfehérváron?
Kinél? Hogy zajlott? Tilalom volt? Ez miben befolyásolta a látogatást? Milyenek voltak az orvosok, nővérek?
Mindenre kíváncsi vagyok, írjatok:)
Én másfél éve szültem ott, meg majd most fogok februárban.
Az orvosokról, szülésznőkről csak jót tudok mondani, a többiek is meg voltak elégedve. A nővérkék, hát igen, ők már nem voltak túl kedvesek. De engem nem érdekelt, ez a dolguk. Nekem szerencsém volt, abból a szempontból, hogy már nem volt hely a szülészeten, és a terhespatológián feküdtem. Körülöttem abortuszosok. Hát, rajtuk kitöltötték a rosszkedvüket. Még nekem panaszkodott a nővérke, hogy hihetetlen mennyi felelőtlen nő, képzeljem el napi 25-öt csinálnak, csak itt. Szóval hozzájuk képest én egy hős voltam, mert legalább megszültem.
Azt nekem is mondta a védőnő, hogy mindent vinni kell, mert már nem adnak semmit. Pelenka, popsitörlő, fürdetőkrém, köldökápoláshoz cucc.
A tilalom meg engem nem zavar, sőt! Amikor bent voltam a szobatársam férje egész álló nap bent volt a kórteremben. Hiába szólt rá a nővérke, ha elment, vissza is jött a pasi. Pedig én is mondtam, hogy szoptatni szeretnék, és menjen ki, de nem foglalkozott vele. Szóval lehet, hogy jobb lenne, ha nem lennének egész nap idegenek a kórteremben. Belógni be lehet egyébként, a folyosón tudtok találkozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!