Kb 6 hetes terhes vagyok. Hogyan mondhatnám el a családomnak, h ne legyen (vagy minél kisebb legyen a) patália?

Eléggé szégyellem magam, h ide jutottam, h itt kérek tanácsot, de már teljesen ki vagyok lelkileg.

23 évesek vagyunk a párommal(nemsokára 24). A párom júliusban kezd dolgozni, én pedig főiskolán (védőnőnek) tanulok, meg persze dolgozom is, amikor csak tudok. Úgy jött ez a baba dolog, h egy alkalommal nem emlékeztem, h mikor jött meg utoljára és már terhességre gyanakodtunk. Akkor beleéltük magunkat a helyzetbe és csalódottak voltunk, mikor mégis megjött. Elvégeztünk egy csomó matemmatikai feladatot és úgy gondoltuk, h az anyagiak nem szabnak határt, és 2014-től már az aktív hallgatók is kapnak gyedet + a párom fizetése.Így belekezdtünk a baba projektbe (a párom anyukája támogatásával). Igazából már fél éve elkezdtünk neki vásárolgatni, pedig akkor még tervbe se volt. 3 hónap alatt össze is jött. Most pedig úgy érzem, h jobban akartam a babát, mielőtt úton volt. A párom felől mindenki halálosan örül a hírnek, de én nem merem elmondani a családomnak. Ennek az az oka, h a szüleim még támogatnak anyagilag havi 25-30 000 ft-al(amikor dolgozok, akkor kevesebbel v semmive), de már említettem nekik, h nyártól már önálló család leszünk. Erre Ők azt mondták, h addig segítenek nekem, ameddig csak tudnak. Kicsit csúsztam a sulival is, magánéleti problémák miatt.Már a nehezén túl vagyok, de a szüleim csak azt tudják mondogatni, h előbb fejezzem be a sulit és csak utána minden más...De én nem akarok még 2 évet várni a sulival + államvizsga+még min. egy év, ameddig munkaviszonban leszek + mennyi időn belül találok munkát+ akkor össze jön-e a baba amikorra szeretnénk...nem szeretnék 30 éves koromig várni. Lesz segítségem, tudok tanulni egy gyerkőc mellett is. 1 évig, ameddig gyeden leszek, egy esti tanfolyamot szeretnék elvégezni.

DE rettegek a szüleim véleményétől, a kiborulástól, a hisztitől, az előítéletüktől, a reakcióiktól. Szerintem egyik rosszabbul reagál majd, mint a másik. Pedig már fél éve a jövendőbeli gyerekeimről beszélek nekik, de tudom, h nem vették komolyan. Eddig nagyon boldog voltam és vártam már a kis csöppséget, de most nagyon kétségbe vagyok esve. Én úgy érzem, h maximálisan meg tudunk mindent adni neki, de azért mostanában kezdem azt érezni, h tényleg kicsit felelőtlenek voltunk. Szerintetek hogy mondjam meg nekik? Mit mondhatnék?

Előítéleteket nem kérek, csak tanácsra lenne szükségem!

Köszönöm a válaszokat!