21 hetesen vetélés. Akinel tortent ilyen, hogyan dolgozta fel?
nekem 25 hetesen volt, ikrekkel.
Rá fél évre újra terhes lettem, és akkor már nem volt semmi gond.
Ez is sokat segített, és az, hogy a férjemmel sokat beszélgettünk. Először rengeteget veszekedtünk is.
Én sokat olvasgattam a neten hasonló történeteket, és itt már sokszor leírtam mi történt, és hogy miket érzek, viszont rendesen emberekkel nem szoktam ezekről beszélgetni.
Mindenki máshogy tudja feldolgozni, vagy éppen nem tudja...
MI azért bíztunk a jövőnkben, volt nálunk is világvége hangulat, de optimistán néztünk előre.
Valahogy azt is helyre tudtuk tenni, hogy a babáinknak ez volt az életük célja, ennyi volt, amire születniük kellett. Például szerintem nem lenne ilyen boldog most a házasságunk, ha ez nem kovácsolt volna így minket össze.
Persze most könnyűnek hangzik, amiket írok, de ugyanakkor nem tudok ikrekre normális szemmel nézni, a születésnapjukon még most annyit rágódok a történteken, hogy kikészülök, stb... Azt hiszem ezek örökre megmaradnak.
Először is fogadd őszinte részvétem!
Én kétszer átéltem a középidős vetélést. Nekem nem sikerült feldolgozni, elfogadni. Annyit teszek, hogy megpróbálok együtt élni a dologgal. A férjem nem igen beszél a történtekről. A többi családtagom elintézi azzal, "Ezt a kellemetlenséget, túl kell élni!". Szerintem ez a legrosszabb része, mert ez nem kellemetlenség, hanem egy nagyon nagy veszteség. Az idő nálam nem sokat segített, de Neked lehet, hogy segít.
Kitartás! Sok erőt kívánok!
ne haragudj de miért nem a vetélélés kat.-ba írsz?
nekem volt már 7 terhességem és mind elment 6-7-8 hetesen elég nehéz volt feldolgoznom most is kismama vagyok már a 21. hétnél tartok és semmi gond legalábbis eddig és nem szeretnék vetélésektől olvasgatni ez terhesség ketegória. muszály beparáztatni az embert???
Elöző!
Szerintem ezzel nem rúgott bele még egyet a kismamába, nem értem mi bajod. De ha mégis akkor bocsánat. Ha meg OFF-olsz írhatnál valami értelmeset is. Egyáltalán mi közöd hozzá?
Kis mama!
Nagyon sajnálom a babát. Én nem tudok mit tanácsolni neked, de azért gondolom hogy nem lehet egykönnyen beletörödni az ilyesmibe. Kitartás!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!