Nagyon elkeserítő a 8,8-as érték terhelés után?
25. hetes kismama vagyok és ma kaptam meg a leletet, de csak hétfőn megyek a nőgyógyászomhoz. Gondoltam addig kikérem a véleményeteket illetve tapasztalatokat. El vagyok keseredve, mert aggódom a Babámért. Sajnos elszaladt velem a ló és valóban ettem össze- vissza az elmúlt hónapokban, amit csak megkívántam. A nap bármely szakaszában chips, csoki, ráadásul a teát is iszonyat cukrosan ittam :( Szerintetek ha teljesen elhagyom a cukrot, fehérlisztet, krumplit stb akkor visszaállhat? vagy ide már mindenképpen kemény, számolgatós diéta kell? Nagyon sok ez a 8, 8? Egyébként teljesen normális testsúlyom van, nem vagyok elhízva.
Még azt is meg szeretném kérdezni, hogy szükség lesz megint egy ilyen terheléses vizsgálatra valamikor, vagy mire számíthatok? Folyamatos vérvétel? Vettem egyébként egy vércukormérőt, hogy lássam, hogy állok étkezések után.
Előre is köszi a segítséget! :)
Elég magas, szóval kétségtelen, hogy ezeket el kell hagynod, és napszaknak megfelelően kell a szénhidrátot (kiszámolt) bevinni.
Majd az orvosod úgyis elmondja, és továbbirányít egy dietetikushoz.
Cukorgondozóba fognak küldeni, diabetológushoz.
Ott segítenek abban, hogyan és mit egyél, beállítják a szénhidrát fogyasztást.
A cukormérő már nagy segítség lesz, minden fő étkezés után 1 órával mérni kell, hogy mennyi a vércukor szinted. Ebből már te is látni fogod, hogy mik azok az ételek, amik nálad bajosak.
Ami felejtős teljesen:
- majonéz, édes péksütemények, cukrászsütemények (ha diétás, akkor beépítve mehet), befőtt, lekvár, banán, szőlő, finomított cukor, édességek, csokoládék (jó minőségű étcsoki lehet), fehér kenyér
- olyan ételeket válassz, amiknek magas a glikémiás indexe (GI), mert ezek lassabban szívódnak fel. Ezért kerülni kell a pelyheket, püréket, leveket (gyümölcslevek).
Sok vérvételre számíthatsz, de az mind azért lesz, hogy folyamatosan ellenőrizzék, nincs-e baj.
Ha már egyszer rááll az ember erre az étkezésre, rájön, hogy nem is olyan bonyolult tartani.
Nekem 10-es lett a cukrom, diétával tökéletesen karban tartható, az itthoni mérések is jók, a kórházi mérések is. Fel a fejjel! :)
Igen, ez már elég magas, biztosan diétára fognak fogni. Nekem 7,1 lett először, aztán 2 hétre rá megismételték, 9,6 lett, pedig akkor már jobban figyeltem arra, hogy mit eszek. 160 g-os szénhidrát diétát írtak nekem elő. Be kellett mennem egy dietetikus nővérhez a kórházba, aki segített abban, hogy is működik ez. Miután másfél hétig csináltam a diétát, 2 éjszakára be kellett feküdnöm a kórházba, ahol cukorprofil vizsgálatot csináltak, ez abból állt, hogy egy nap 8-szor(!) vettek tőlem vért, még éjjel is. Gondolhatod hogy nézett ki mind a 2 karom utána... De mivel szerencsére ott már minden eredményem jó lett, ezért hazajöhettem, és nem is kaptam gyógyszert, csak a diétát kell folytatnom. Az első pár hét nagyon nehéz volt, folyamatosan éhes voltam. Mostanra kezd már hozzászokni a szervezetem, és kezdem megszokni, hogy mit, hogy, mikor ehetek. De nem fogok hazudni, nekem nagyon nehéz. Sose voltam édesszájú, de most marhára meg tudnék már enni egy lekváros palacsintát, szilvás gombócot, vagy egy fránya egyszerű mákos tésztát is. Vagy ami nagyon hiányzik még a jóóó cukros tea, és a tej. Ehelyett zöldség és hús minden mennyiségben. De muszáj lesz kibírni. Nekem azt mondták szülés után 6 hétig kell diétázni, hát nem tudom, örülök, ha a szülésig kibírom. Ja, és érdekes módon nekem nem mondták, hogy kéne többször mennem vérvételre, hogy ellenőrizzék, ez nekem is fura. Holnap megyek dokihoz, majd erre azért rákérdezek. Ha megtudtad mizu, és kérdésed van még, írj nyugodtan! Szerintem neked is először megismétlik, hátha valami nem jó volt. Bár mint minden, ez is hely függő, olvastam én itt már mindenfélét, hogy kinek mit írtak elő.
32+0 hkm
Kedves kèrdező.Most sokak szemèbe èn leszek a mumus de ezt meg kell osztanom veled!!
24hetes voltam mikor elmentem erre a terhelèsre ott az eredmènyem 8,2mmol lett.E miatt az 1*-i magas èrtèk miatt úgy meghurcoltak hogy csak na!! Minden 2.hèten mennem kellett nyíregyházára(tölünk 42km) ugynevezett tesztebèdre,mindig jò eredmènyeket produkáltam.Kivève 1 alkalommal volt az èrtèkem 7,0mmol.Befektettek 4 napra ahol szintèn remek eredmènyeim lettek,a dièta hatására meg jò alacsony èrtèkeim lettek(3,0 mmol)Szòval itthon is mèresgettem minden ètkezèsnèl ès 6,0mmol felè soha nem mentem.Ami azt jelenti hogy kutya baja nem volt a cukromnak ès így is diètára akartak fogni,azèrt írom hogy akartak mert NEM tartottam be.Mèregettem mindig ès nem láttam èrtelmèt.
Rèmisztgettek hogy a gyereknek baja lesz ès nekem is szülès után ès szülèskor.Nem igaz,nem lett ilyen mèrtèkü ugymond "cukorproblèma miatt"Hogy mièrt??? Mert ez nem problèma,csak egy picit túl van reagálva!
Hozzáteszem más az ha pl.minden ètkezès után ilyen eredmènyeket mèrsz,de azt már kezelni szokták.
Megnyugtatlak,nincs gáz.Mèrd otthon mindig ès látni fogod hogy áll a cukrod,ha pedig szüksèges diètázz picit,de ne koplalj.Iktasd ki a cukrot ès a lisztet,már az is segitsèg lesz.De ezt majd te fogod látni esetleg mitől magasabb az èrtèked.
A másik,nem az ètrendedtől lett rosz èrtèk hanem a terhessègtől.Mert a baba miatt a tested olyan hormonokat termel ami a hasnyál mirigy nem tud feldolgozni,nem jut elèg inzulinhoz ezèrt egy kicsit felborul az egyensúly.
Üdv 3hetes EGÈSZSÈGES kicsilány anyukája!!!
A 13:53-as válaszoló vagyok.
Sajnos, a terhességi diabétesz gondozásában nincs egységes álláspont. Amíg az egyik doki nagyon komolyan veszi, a másik csak legyint rá. Még a kórházakban is eltér a protokoll. Ahová én tartozom, ott szokás volt régebben, hogy diétától, eredményektől függetlenül a 35. héten befektették a kismamákat. Ma már szerencsére nincs így, viszont ettől a héttől heti két ctg és áramlásvizsgálat.
(A rosszul kezelt cukorháztartás sok gond okozója lehet, roncsolja az ereket, amik nem csak a te ereidet, hanem a méhlepény és a köldökzsinórban lévő ereket is támadja, ezért kell az áramlásvizsgálat.)
A kisfiamnál 8,2-es lett anno az eredmény, ott is diétáztam, gond nélkül, egészségesen született a 38. hétre. De, a dokimnak volt olyan kismamája, akinek a diéta ellenére fehérje jelent meg a vizeletében, már kezdtek roncsolódni a veséi, azonnal császározták a 37. héten. Ne érts félre, nem ijesztgetni akarlak, sőt! De oda kell figyelni. Először tényleg ijesztő lehet ez az egész "diéta-mizéria", a vérvételek, a sok mászkálás. Igazából nálam nem a diéta a problémás, hanem az, hogy most emiatt 3 hetente mennem kell a nődokihoz, 2 hetente a diabetológiára, plusz vérvételek, nehéz összeegyeztetni ezt az egészet egy 2,5 éves kisgyerek mellett.
Egyébként nem kell mindent elvonnod magadtól, mert a főzelékeket lehet liszttel sűríteni (a zöldség és a husi önmagában ritkán teszi ki a megadott ch-t), a Sole-nak van diétás pudingja (ezt az édesszájú kismaminak is írom, én is ezt eszem, fincsi :D), van diabetikus dzsem, és igazából arra kell figyelni, hogy mikor mit eszel. :)
A diabetológián a dokinénim mondta, hogy nekik nem az a céljuk, hogy kínozzák, éheztessék a kismamákat, hanem az, hogy segítsék őket. Ha jók az eredmények, néha megengedhető kis bűnözés (születésnap, karácsony, megfázáskor mézes tea), mert a cél az, hogy folyamatosan egységes szinten legyen a cukorháztartás, ne legyenek benne nagy kilengések.
Szóval tényleg ne ijedj meg, a babának nem lesz semmi baja és a diéta sem olyan bonyolult dolog. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!