Missed ab utan mennyi idövel lehet szeretkezni? Babat mikortol lehet "késziteni? "
szeretkezni kb. 3 hét után, de csak megfelelő tisztálkodás után, legjobb gumival. Mi már egy héttel utána is együtt voltunk, persze csak análisan, hüvelybe nem dugdostunk semmit. Babát csinálni min. 3 hónap után ajánlott. Én négy hónappal később estem teherbe. Elsőre összejött. Azt mondják, könnyebben összejön ilyenkor a baba.
KItartást! Szorítok!
26 hetes kismami
az első menstruációig mi óvszerrel védeleztünk a fertőzésveszély miatt, és mi egy héten belül voltunk együtt.
nekünk a doki 3 hónapot mondott, de van aki 6 hónapot javasol várakozási időként. nekem dec végén volt a missed ab, és a következő évben ismét decemberben lett pozitív a tesztem.most pedig itt szundít a kisfiam mellettem:))
nekem a missed ab-om után azt mondták, hogy a szeretkezéssel hetet kell várni, d mi csak nagy nehezen 4-et bírtunk ki, azt is csak úgy, hogy előtte is voltak dolgok, csak kimondott aktus nem volt.
babával a 6 hónapot szokták javasolni, de van aki 2 hónapra rá teherbe esik, és semmi baj nincs, ez szerintem attól függ, h mennyire ürítettek ki:)
nekem tavaly volt nov. 30án a missed ab, most 12 hetes terhes vagyok
Sajnálom, ami történt. :(
Nekeünk 2 hét szextilalmat javasolt a doki a műtéttől számítva, be is tartottuk. Épp akkor állt a vérzésem is, úgyhogy minden klappolt...
A babával 2 orvos is 3 hónap pihit javasolt, ezt is betartottuk, és a 3. próbálkozós hónapban jött össze a baba.
Nekem 2009 februárban volt missed ab, és most 9 hetes vagyok.
Nekem 4 hét szexmentes időt írtak elő,ezt be is tartottuk majdnem.3 hét után kipróbáltuk és nem volt jó.
3 ciklust tanácsoltak,hogy annyit várjunk ki.
A missed májusban történt.Augusztustól próbálkozunk,idáig semmi!
Arra nem emlékszem, hogy a műtét után mikor voltunk együtt először, de tuti, hogy csak a kontroll után (ami 2,5 hét múlva volt). Viszont csak 1 mensit kellett megvárnunk, mert annyira szépen helyre jöttek a "dolgaim", és elsőre sikerült is a baba! Most a szomszéd szobában alszik, pont ma 3 hetes:)
Gyors testi/lelki gyógyulást és mielőbbi babásodást kívánok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!