Más is van ilyen helyzetben?

Szia! Én is kicsit hasonló helyzetben voltam 2 éve. Éppen szültem, császárral, majdnem ottmaradtunk a műtőasztalon. Párom külföldön volt, hirtelen kellett mennie, és mire hazaértem, anyósom a 91éves anyjával és a férjével odaköltözött az én házamba! Mindkettő alkesz, a nagyi parkinsonos. Aznap,mikor hazaértem a kicsivel, még varratokkal, csupa sár volt minden, a fürdő csupa sz@r (értsd szó szerint), az egész lakás romokban, a cuccaim szétdobálva, a gyerekem hordozójában anyós lányának a gyereke pelus nélkül (2 hónapos volt hasmenéssel). Sok ruhánk eltűnt, még a kicsinek is, a bevásárolt pelenka eltűnt, mind egy szálig, nem tudtam mit adni a kicsire.... A mélyhűtőt kiürítették, stb. Szerencsére pár nap múlva párom hazajött, kirakta őket! Szörnyű volt! Tarts ki!

Én a helyedben elmondanám a páromnak,, hogy anyaotthonba megyek, ha nem változtatnak a helyzeten! De ne csak mondd, tedd is meg, ha semmi nem változik! Ilyesztő, tudom, voltam már így (még a volt férjemnél). De ott nyugtod lesz, segítenek!

Lehet, hogy csak a terhesség miatt vagy most érzékenyebb. Ezt mond meg a párodnak is, hátha akkor jobban odafigyel rád. Mert hát Ők nem tudják, hogy ilyenkor tombolnak a hormonok..

Pl. Mikor a másodikkal voltam terhes senki nem mondhatott semmi rosszat a nagyobbamra :D Még ha rossz volt és jogosan szóltak rá én akkor is elbőgtem magam, hogy szegénnyel hogy beszélnek. Pedig tudtam, hogy jogosan szólnak rá és én is ezt tettem volna, de akkor valahogy nem bírtam elviselni. Hát ez az egész terhességemet végig kísérte, és egy bőgőmasina lett belőlem.. :) szüleim azt sem tudták, hogy mit csináljanak, mert amúgy egy erős csaj vagyok de akkor így jött ki :) Meg kell velük beszélni és akkor lehet máshogy állnak Ők is hozzád.

Sok sikert :) és persze boldog babavárást :)

Szia. Nos vettem a bátorságot, hogy írjak neked, mert majdnem hasonló volt az én helyzetem is. Nagyjából felvázolom. Mikor megtudtuk, hogy jön a pici, sokáig néztük a házakat, majd apósom felajánlotta, hogy építsük át a házát. Hát megtörtént. Beleöltünk nagyon sok pénzt, hogy két külön bejáratú lakás legyen belőle, hogy egyikünk se zavarja a másikat. Minden szép és jó volt kábé a kicsi 2 hetes koráig. Utána a párom "mostohaanyja" egész kedves módon alánk kavart. Hozzáteszem, soha nem szeretett minket, mert nyíltan ki merjük mondani a véleményünket. Persze én nő létemre tudok hátulról is menni, de azt nem tenné zsebre. Na mindegy, nem is ez a lényeg. Bekavart, mert a párom anyja többször is átjött, mivel közel lakik, és benne jobban megbíztam a gyerkőc téren. Na lényeg, a lényeg, hogy elérte, hogy elköltözzünk, tehát feleslegesen öltük bele a sok pénzt az átalakításba, mert most albérletben lakunk. Ennek ellenére mindent ki tudunk fizetni, nem éhezünk, külön vagyunk, és mi dönthetjük el, ki jön és ki megy.

A történethez hozzátartozik, hogy a rengeteg feszkó miatt elment a tejem igen hamar, sőt amíg ott laktunk a kisfiam úgy ordított, mint akit ölnek, s később rájöttünk, mert érezte, hogy van, aki nem látja szívesen. Azóta azt a sírását nem hallottuk, de kénytelen vagyok tápszerrel etetni. Ennek ellenére boldog és vidám baba, aki nagyon szépen fejlődik, és rengeteget mosolyog!

Tulajdonképpen azt akartam ebből kihozni, hogy ülj le, beszéld meg velük, mert ahogy látom, szerintem ott meg lehet beszélni a dolgokat. A mi esetünkben sajnos esély sem volt rá. Próbálj meg többet beszélni anyuddal, pároddal, mert a hormonok is nagyon meg tudnak tréfálni. Ha elnézik, hogy cipelj, ne cipelj, ha zavarja valakit, majd elrakja.

Nem mellesleg sajnos az én apósom is alkoholista :(

16-os válaszoló

3 hós kisfiú anyukája