Lehet egy terhesség alatt kiszeretni a másikból?

Nem vagy egyedül evvel az érzéssel. Csak nálunk annyiban különbözik hogy mióta tudjuk hogy babánk lesz ő még jobban szeret mint elötte. De én nem érzem már azt a lángoló szerelmes. Sőt van mikor nem bírom elviselni hogy hozzám ér. De hiszek abban hogy ez csak a hormonok miatt van, mert végüéis nem azért vállaltunk babát hogy egyik szülő nélkül nőjön fel. Remélem rendbe jöttök:)

Szia! Én sajnos nem tudok Neked okosakat írni, csak annyit tudok mondani, hogy nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetben vagy! Sok férfi ismerősöm panaszkodik arra, hogy a várandós felesége 'aggresszív és elviselhetetlen', nem olyan, mint azelőtt volt. Ezt be kell tudni a hormonoknak. Ezt olvasom i a Te kérdésedből is, hisz elég erősnek kellett lenni a kapcsolatotoknak, ha mindketten akartatok családot. Nálam pont fordítva van a dolog, iszonyat szeretetrohamok öntenek el néha... Szívből kívánom, hogy rendeződjenek a dolgaitok. A legjobb megoldás mindig a probléma megbeszélése!

szia.szerintem ez a helyzet csak átmeneti!pláne hogy mindketten szerettétek volna ezt a babát,és azelőtt rendben volt minden!valószínűleg a hormonok a felelősek azért,ami kialakult!lehet hogy nem veszed észre hogy hogyan viselkedsz!azért mondja a párod,hogy nem kezdeményez,mert amilyen vagy!szerintem nyugodj meg!szereted még!próbálj meg felülkerekedni magadon,bújj oda hozzá,simogasd meg!hátha oldod a hangulatot,és ő is mer próbálkozni!szeressétek már egymást,hisz kisbabátok lesz,legyetek boldogok!annyi rossz van ebben az életben,legalább egymással legyetek megértők!!sok boldogságot!

Szia, én is azt gondolom, hogy a hormonok játszanak, remélhetőleg.

A hormonjaid! A legjobb amit tehetsz, hogy megmondod a párodnak szépen higgadtan, hogy sajnos nem tehetsz róla, hogy ilyen vagy , de legyen türelmes és majd elmúlik..egy könyv elég durván fogalmazott a férfiaknak írták (jellemző), de talán így értik meg....leírom neked: A férfiaknak tisztában kell lenniük, hogy párjuk tetében nem csak szerelmük gyümölcse fejlődik, hanem az anya szervezete számára egy olyan lény aki élősködőnek számít,és a kimama minden energiáját elszívja-olyan hormonokat termel a magzat, hogy az anyát csak maga felé szinte kisajátítsa..ezt tolerálni kell, támogatni és türelemmel várni a végét-mert férfiak gondoljatok csak bele, ha a ti kidolgozott izmaitokatcsúnyítanáel egy olyan lény akire mindennél jobban vágytok..akkor mi is lenne a fontos?- szóval ez volt a kispapáknak szóló könyvben.Mondom, hogy kicsit durva hanlejtés a babára nézve, de sok férfi csak így érti meg a lényeget.Remélem mihamarabb visszatér az élet a kapcsolatotokba..

Én nagyon hisztis voltam az első három hónapban, drága apuka ehhez úgy állt hozzá, hogy minden hülyeségért ordítozott velem, hogy kussoljak már el, meg egyszer pofon is vágott, de úgy rendesen. Persze otthagytam csapot-papot, és jöttem el, de két hét múlva kibékültünk. De már rosszul voltam minden hülyeségétől, utáltam a mozdulatait, a nézését, az érintését, az illatát, mindent. Mi már nem vagyunk együtt, és sose leszünk már. Nyolc hónapos a fiam, az apja összesen kétszer látta, azon mesterkedik, hogy elperelhesse tőlem, pedig erre semmi esélye. Pedig nem volt ilyen, de nagyon megváltozott. Hát, remélem te nem jársz így.

Én az első 12 hétben még szerettem,de csak neki hisztiztem.Ő váltotta ki belőlem,miközben tudtam,hogy nincs igazam és ez nem én vagyok.Ezt neki is elmondtam és "megértette".A második harmadban viszont ugyanazt éreztem,mint Te.Nem szerettem,nem tudtam hozzábújni,megpuszilni őszintén,stb..Idegesítő volt minden szava és mozdulata.Biztos voltam benne,hogy nekem ez a pasi nem kell,én nem szeretem.A babán is elgondolkodtam,hogy lehet mégsem kellett volna,de ekkor őt már imádtam,tehát nem bántam meg.Tervezgettem az életem egyedülálló anyaként,miközben ott volt a pasim.Minden reggel úgy ébredtem,hogy "ez még mindig velem van?".Szintén láttam a boldog embereket magam körül,a friss kapcsolatokat.Elkezdtem vágyódni valaki után,akit alig ismerek,de úgy éreztem vele lennék boldog.Szóval teljesen leírtam 3-4 hónap alatt a kapcsolatunkat.Próbáltam összeszedni magam és a páromra koncentrálni,de nem ment.Eldöntöttem,hogy ha hazamegyek,akkor beszélgetek vele,meg megmaszírozom,kedveskedek neki picit,de amint megláttam képtelen voltam rá.Úgy voltam vele,hogy mivel terhes vagyok,úgysem tudok más felé lépni,így megvárom mi lesz szülés után.Jól tettem!Valamikor a 30. hét után jött egy újabb hormonlöket.Ezt hányingeres napok is jelezték.Onnantól mintha ismét kicseréltek volna.Elkezdtem ismét normálisan nézni rá.1-2 hét múlva már éreztem,hogy mennyire szeretem.Pár nap alatt egyre közelebb kerültem hozzá ismét.Így utólag rájöttem,hogy csak a hormonok játszottak velem igen csúnya játékot.Tudatalatt kétségbe estem,hogy "akkor nekem már vele kell leélnem az életem?".No meg,hogy "akkor már nem is leszek újra szerelmes?","Mostantól összeköt minket a gyerek és sokkal nehezebben lehet majd kilépni a kapcsolatból ha úgy alakul?" és társai.Persze erre csak utólag jöttem rá,hogy valahol bepánikoltam.Örülök,hogy elviselt hónapokon át,hisz neki sem lehetett könnyű.Látta rajtam a változásokat,miközben benne is biztos ezer hasonló kérdés merült fel.Most az utolsó napokat taposom,bármikor jöhet a pici.VBoldo vagyok,hogy nem léptem ki 3-4 hónap alatt a kapcsolatból,mert tényleg minden rendben van ismét.Ezt el sem tudtam már képzelni akkor.Tényleg teljesen leírtam magamban az egészet.Szóval szerintem várj még a pici születéséig,mert hihetetlen miket művelnek a hormonok.Az idő nem sűrget gondolom téged sem.Remélem nálatok is visszaáll a helyzet a régibe.Fontos viszont,hogy a párod tudja majd,hogy nem mindig te vagy az aki vagy jelenleg és zet nem udod befolyásolni.Így könnyebben megérti,miért volt ez a pár rossz hónap a kapcsolatotokban.Remélem minden rendeződik!

A szerelem nem tart örökké, ezt csak a nők hiszik így.