Akiknek fogadott orvosuk volt! Miért fizetettek?
Csak ő vizsgált terhesgondozás alatt. Kivétel csak akkor volt, amikor be kellett feküdnöm a kórházba. Akkor éppen nem volt ott. A problémáimmal hozzá fordulhattam, egyszer megkértem, hogy hazamehessek hétvégére, elintézte. Szülésnél, mind a négy gyermekemnél ott volt. Egyszer amúgy is ügyeletben volt, egyszer a magánrendelését mondta le miattam, egyszer hajnal négykor ugrasztották ki az ágyból, egyszer pedig miattam túlórázott este 11-ig. Szülés alatt amikor beért, csak ő vizsgált, ő varrt, ő végzett körülöttem mindent. Ha kellett, fogta a kezem, nyugtatott. A férjemmel jókat nevetgéltek. Ha nem fogadtam volna föl, akkor lehet, hogy olyan orvos lett volna éppen bent, aki nem szimpatikus. Sokszor nálunk az orvos csak megáll az ajtóban és messziről adja az utasításokat. Én mindenképpen ezt az orvost akartam magunk mellett tudni. Nekem az első nőgyógyászati vizsgálatomat is ő végezte. Kicsit már családtag, tegeződünk.
Persze azokat is rendesen ellátták akiknek nem volt orvosuk.
hatalmas biztonságérzetet kaptam tőle, mindig megnyugtatott, amikor kellett. Odafigyelt rám 100%-osan. Havi 10ezer forintunkba került, a végén már hetente mentem. A szüléssel együtt kb 200 ezer forint volt az egész. Nem bántam meg!
Egy hétre befektetett a kórházba kivizsgálásokra, mindez csak elővigyázatosság volt, minden nap jött hozzám, volt, hogy többször is érdeklődött, hogy minden rendben van-e. Külön VIP-es "szobánk" volt, kétágyas. Nekünk volt hűtőnk is, a többieknek csak a folyosó végén három közös..
Vizsgálatoknál első voltam mindenhol, nem vártam sosem. A nővérek, és szülésznők is sokkal jobban figyeltek rám, emberszámba vettek, kedvesek voltak, mivel a főorvosúr kismamája voltam.
Ha visszagondolok, nem bántam meg, sőt a következő babánál is lesz fogadott orvosom, remélem ő lesz az!
1)A magas színvonalú terhesgondozásért.Sok ismerősöm szült akkoriban,mint én (10 hónapos a lányom),többeknek nem volt maszekorvosuk,az SZTK-s nőgyógyászati rendeléssel egyáltalán nem voltak megelégedve.(Flegma orvosok,alig mondtak pár szót,két perc után kihajították a terhes anyukát,plusz dolgokat,mint pl. mi a neme egyáltalán nem mondtak,hozzáteszem a 25.héten,amikor ugye már tökéletesen látni,ha úgy fekszik.)Persze találkoztam ellentétes véleményekkel is (szuper,és még nem is kell fizetniük),de számomra megnyugtató volt az,hogy van kit felhívjak,ha valami baj van (akárcsak apró-cseprő is),hogyha nem éreztem mozogni,nyugodtan bemehettem,és ingyen csinált egy gyors uh-t,nem kezelt le,nem nézett hülyének,nem küldött haza,mondván várjak még egy napot.Rengeteg hasznos tanáccsal ellátott,nagyon odafigyelt ránk végig,a szüléshez is adott pár bevált praktikát,a terhesség vége felé mindig mondta hogy állunk,mikorra esélyes...A szülésnél segített,mondta,mit hogy,sokszor jött be azalatt a pár óra alatt,végig biztatott,többször alaposan megvizsgált,mozdulatokat javasolt.Maximális törődést kaptam,azon volt,hogy amiket megbeszéltünk a 9 hónap alatt (mit szeretnék,hogy képzelem el) betartsa,persze amennyiben lehetségesek az "elvárásaim",az első fájástól számítva,ami még otthon volt, 4 óra alatt meglett,a szülőszobán összesen 2,5 órát töltöttem.Nem volt gátmetszés sem,alig repedtem,és ezekhez nagy köze volt az orvosomnak.
Megvoltam vele elégedve,egyáltalán nem bántam meg!
Én azért fizettem, hogy olyan helyen szülhessek, ahol emberként bánnak velem.
A történetem a következő:
Két kórház van a városban, én az 1-eshez tartoztam körzetileg, ide jártam a 20. hétig vizsgálatokra (túl sokáig). De amit ott kaptam azt nem felejtem el soha. A főorvostól kezdve az iskolapadból frissen kikerült 20 éves ápoló fruskáig, mindenki megalázott, durván, csúnyán beszélt velem. A doki úgy vizsgált meg, mint aki azt akarja, hogy elvetéljek. De én még szerencsésnek érezhettem magam. Ugyanis barátnőm anyukája a 24. héten elvetélt, és meg kellett szülnie a babát, ugyanebben a kórházban szült és olyanokat mondtak neki a dokik, úgy viselkedtek vele, mint egy utolsó útszéli szaj*ával. A szívem szakadt meg érte. A halott gyermekét szülte meg, és a személyzet folyton "rúgott" még rajta párat. (Pl: "Ki maga, hogy azt hiszi, hogy 40 évesen még élő, egészséges gyermeket szülhet." "Ne bőgjön rib*nc, magának csinálta" stb.)
Mikor egy alkalommal bementem a gondozásra, egy nő a folyosón előttünk szült meg, mert senki nem akarta felvinni a szülőszobára, senki nem figyelt rá, pedig mindenkinek könyörgött. Ott guggolt a folyosón és a kezével már tartotta a gyermeke fejét.
Én akkor azt mondtam nem, nem akarok itt szülni. De ahhoz, hogy a másik kórházban szülhessek, dokit kellett fogadnom. Nem is bánom egy percig sem. Nagyon rendes volt velem, szülés után többször bejött hozzánk az osztályra, pedig szabadságon volt. Nagyon magas volt a vérnyomásom a terhességem végére, toxémiás lettem, folyamatosan figyelte az állapotom, gyógyszereket, diétás tanácsokat kaptam tőle. Én örülök neki, hogy ő ott volt velem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!