Ettől én most rossz anya lennék?
Nyugi, a rossz anyaság nem itt kezdődik :)
Nekem ugyan semmi olyan konkrét terhességi panaszom sem volt, mint pl. émelygés, hányinger, szédülés, álomkór, étvágytalanság, aranyér stb, mégis szó szerint teher volt az egész, mind2x!
A magzatmozgások igenis nagyon fájdalmasak tudnak lenni, akármilyen csodálatosak is! Nekem a kisebbik fiam ráadásul olyan szerencsétlenül helyezkedett el (számomra), hogy teljesen felnyomta magát a mellemig, így amikor melltartóban leültem valahová, alig kaptam levegőt :)
Ja és mindkettőnél előjött egy olyan hátfájásom, ami csak 1 ponton fájt és semmi sem segített rajta! Valami ideget nyomhattak, ami soha máskor nem okozott problémát, csak a 2 terhesség alatt.
Na meg utáltam, hogy nem tudok rendesen feküdni! A 2. vége felé jöttem rá arra a technikára, hogy 2 takaróval kell aludni! Az egyikkel betakaróztam, a másikat pedig oldalt fekve a lábam közé és a hasam alá gyűrtem, úgy végre kényelmes volt. Amikor a másik oldalamra fordultam, akkor az addig rajtam lévő takarót gyűrtem magam alá, a másikkal pedig betakaróztam. Így éltem túl az utolsó 2-3 hónapot :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!