Álláskeresés terhesen?
Én sem kellettem ugyanezekkel a feltételekkel, mint a kettővel előttem szóló. És ugyanezen okból. És igaz is, mit szépítsem? Ha fel is vettek volna, ahogy lett volna annyi időm, hogy tgyást kapjak, meg gyedet gyes helyett, elmentem volna szülni. Harminc évesen az ember már ezen kattog, ha egyáltalán lesz még majd munkám valaha, akkor épp addig fogok talán dolgozni, míg a gyerekem felsőoktatásban végez a tanulmányaival, addig tudok rá talán majd keresni, de így is lehet, ha elindul az életben, már nem fogom tudni támogatni, mert nyugdíjból nem lehet (ha egyáltalán lesz nyugdíjam).
És a sors furcsa fintora, hogy várandósan, 6 hónapos terhesen talált meg az álommeló, és még csak nem is lett volna gond, hogy babát várok, és gyes alatt is lehetett volna végezni. Az egy évvel azelőtt elküldött önéletrajzom ásták elő, csakhogy addigra már volt más munkám, kiépítettem magamnak, és bár 2 hét próbaidőt végeztünk, sajna a sajátom mellé már nem fért be ez a munka. Értelemszerűen, azt választottam, amibe előtte másfél évet feccöltem, hogy beinduljon, és dolgoztam rajta és benne ezerrel, amíg bírtam. Ezt pedig tálcán nyújtották, de akkorra már volt választási lehetőségem. Hát ilyen is van. Sajnáltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!