A terhesség első harmadában természetes az egész napos lehangoltság és fáradság? És az, hogy MINDEN NAP úgy érzem, mintha meg akarna jönni és a gyomorszájam is fáj?
Nekem ugyan ez van, egész napos hányingerrel tarkítva :(
Nehezen viselem, szeretnék repkedni, de fizikailag képtelen vagyok rá. Ráadásul a legutóbbi UH elég nagy csalódást okozott, sokkal fiatalabb terhességet igazolt, mint amit a tüneteim jeleztek (pozitív teszttel tarkítva), így most depizek, a kontrollig. Aggódom, hogy nincs minden rendben és semmit sem tudok tenni, és ez is csak rátesz egy lapáttal a hangulatomra/fáradtságomra .
Nekünk is 1 héttel fiatalabb a babánk.
12. hetet töltöm pénteke, a doki szerint. Még mindig fáradt vagyok, a hangulatom ingadozik. És persze hányok.A tejfölön kívül mást nem bírok megenni:) Remélem, hogy elmúlik, mert így elég nehéz "repkedni" a boldogságban.
Nekem már elmúlt a menszis érzés, jött helyette más, a derekam hasogat, vagyis az a csont hátul, biztos tágul.
Boldog babavárást
Szia! én a szerencsések közé tartozom, mert szinte tünetmentes voltam /vok, de a fáradtság és az örökös álmosság, még mindig megvan pedig a 20. hétben járok! Persze már nem olyan intenzív, mint az elején, de jelen van:d! Még most is bármikor el tudok aludni napközben, pár órára úgy mint akit fejbe vertek! Bár lehet, hogy csak azért van, mert éjszaka nagyon rosszúl alszom, a haramadik hónaptól és nem tudom kipihenni magam! Ami nekem bevált, és sokat segít a C-Vitamin legalább 2000mg (de inkább több)segít a székrekedés oldásában is!
ÉS A TÉVHITTEL ELLENTÉTBEN NEM OKOZ VESEBAJT , SEM MÁS PROBLÉMÁT!!!! SOK FOLYADÉKFOGYASZTÁS VISZONT MINDENKÉPP JAVASOLT!!!
Kellemes Babvárást!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!