Gonosz lennék? Vagy csak zaklatottabb vagyok így a vége felé?

32 hetes kismamai vagyok. Van egy másfél éves kutyusunk. Sosem volt vele könnyű. Nagyon rossz természete van.Már 24 órában velünk van, de ha valaki kimegy az ajtón egyből elkezd visítani.Sajnos eléggé fejhangon. Nem érdekli hogy másik 2 ember is vele marad, az után sír aki kiment. Azt meg el is lehet felejteni hogy teljesen magára hagyjuk. Akkor egész nap sír. (már petíciót is gyűjtöttek ellene a házunkban) Ezen kívül nagyon akaratos is, hiába próbáltuk nevelni, ivartalanítani, semmi nem használt. Egyáltalán nem hajlandó szótfogadni. És arról nem is beszélve hogy úgy néz ki utálja a gyerekeket (vagy legalábbis fél tőlük, mert ha meglát egyett véresen el kezd ugatni). Na szóval, csak arra akartam kitérni, hogy már nagyon nehezen viselem idegekkel szegénykét. És el sem tudom képzelni hogy mi lesz ha meglesz a babó. Félek hogy esetleg bánthatja (de a szívem mélyén nem hiszem hogy megtenné, de mi van ha mégis.....) És azt sem tudom hogy fogok tudni vele foglalkozni. Meg majd állandóan felveri a gyereket a hisztijével? Tudom hogy mi vállaltuk és nagyon szeretem is őt. De nagyon nehéz eset. Valószínű idegi problémái vannak (lehet beltenyészet miatt, habár volt törzskönyvünk, de manapság ez már semmit sem jelent).

Nagyon gonoszak lennénk ha elküldenénk anyósomékhoz családi házba? Szeret ott lenni és ha ott van nem is hiányzunk neki, mert van egy másik kutyus is. Attól félek rossz szülő leszek, mert egy kutyával sem tudok elbánni és még meg is akarok tőle szabadulni....=(