Az ájulás lehet terhesség jele? Vagy mi volt ez?
Tegnap este a belváros közepén kétszer egymás után is elájultam... Párom is velem volt, mondta, hogy kiakadtak a szemeim és úgy néztem, mint egy fogyatékos, aztán kicsit jobban lettem, felegyenesedtem, majd megint elájultam, akkor már a betonon kötöttem ki.
Amikor felkeltem, olyan volt, mintha aludtam volna, talán még álmodtam is.
Még soha nem fordult velem elő ilyen, apámat hívtuk fel, hogy jöjjön be értünk kocsival és első kérdése az volt, hogy nem vagyok-e terhes...
Yasminellet szedek úgy 3 éve, tegnap megittam pár deci bort (nem voltam részeg, csak éppenhogy jól éreztem magam állapotban voltam)...
Nem értem, mi történt, még sosem voltam hasonlóan se.
22L
Ittam már ennél jóval többet is, de sosem fordult elő ilyesmi. De tegnap még csak részeg sem voltam, csak jó volt a kedvem.
Mikor odaértünk a buszmegállóba, leültem és hirtelen hányingerem lett, amit furcsállottam i, hiszen nem ittam annyit, de ez hamar elmúlt, utána izzadni kezdtem, le is húztam a kabátom, utána homályosan láttam mindent és alig hallottam, mintha víz alatt lettem volna. Mondtam is páromnak, hogy nem látok és nem hallok, aztán felálltunk, arébb mentünk és összeestem. Majd még egyszer.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!