A ti babátok is imádja kinyomogatni egyes részeit?
kisfiam mióta befordult, állandóan kinyomja a fenekét, de olyan szinten hogy majd átszakítja a hasamat.
de csak a fenekét és eléggé fáj.
33 hetes vagyok
és ti hogy álltok ? :)
(bocsi ha hülye a kérdés de érdekelne)
Szia. Az én kislányom is ki-ki dugja néha valamijét. Olyan aranyos. Úgy szeretem még azt is, amikor ide-oda mozog és egyszer csak azt érzem, hogy valamijét éppen tolja vagy húzza valahova. Mintha belülről simogatna. :) Csodás érzés, csak azt sajnálom, hogy még pár hét, és utána már nem érzem. Utána majd kintről rugdos. :)
30 hkm
Szia!
Az Én kisfiam is befordult, de nem csak azóta nyomkodja ki magát :) A 24-25 ik héttől egyre erőteljesebben, akkor az volt rossz mikor a köldököm környékénél történt mindez. Ma már fent a gyomromnál, és szinte teljesen az oldalamba- a bordáimnál- ez a lába :) (Uh-n megnéztük)
A fenekét úgy ki tudja nyomni, hogy krumplis zsák alakú a hasam :D
Ami számomre érdekes, hogy bár elég nagy, mára nem fáj annyira mikor kinyomja magát. Régen fájdalmasabb volt, vagy csak hozzászoktam :D
37+5hkm
Kb. 37-38 hetes voltam, mikor szabályosan biciklizett, be van fordulva már régóta, így biztos a lába volt, így látszott a két kis pukli, hogy egymás mellett járt. :) Ha a könyökét nyomja, az rendesen szúr, mintha ki akarná szakítani a hasam oldalát. Valamelyik este annyira tornázott, hogy érezni lehetett kézzel is a csontos kis könyökét. De mostmár bárhogy mozog, mindenhol érzem, bár ő rendszerint egyszerre nyomja magát két irányba, így a hasam hihetetlen mozgásban van, a férjem csak a fejét fogja... :) Neki olyan, mintha valami horrorfilmet nézne és épp ki akarna törni egy kis Alien. :D Én viszont imádom és már bele vagyok betegedve, hogy nemsokára vége valószínűleg sosem érzem már így... :(
39+5 hetes kismama
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!