Normális, hogy így bepánikoltam?
39 hetes kismama vagyok, a második gyermekünket várjuk. Ma voltam a dokimnál és azt mondta, hogy améhszáj 1.2.2.2., feszül a magzatburok. Javasolta, hogy ma minél többet pihenjek, mert jó lenne, ha a szülésre nem fárasztanám le magam tlejesen és vízszintes helyzetben nagyobb az esély rá, hogy majd csak olyan 4-5 centinél fog a magzatburok megrepedni, amivel jópár óra fájdalmat lehetne megspórolnom. Még azt is hozzátette, ha ma nem bújna ki a törpe, akkor holnap reggel csörögjek rá, hogy hogyan érzem magam. De szerinte még ma meglesz.
Ettől most totál bepánikoltam? Olyan félelem kapott el az egésztől, hogy legszívesebben sírnék. elkezdtem félnni a szüléstől, az egész kétgyerekes dologtól. Hogyan fogom én ezt végigcsinálni? jaj, most nagyon félek!!
Nekem megíjedni se volt időm . 3 perces fájásokkal mentünk be azt hittem pár óra múlva a karomban tarthatom de megváratott a kislegény.
a kétgyerekes lét sok idegfeszültséget okozhat próbáld megbeszélni valakivel most hiába nyugtatnak úgyse fogsz tudni nyugton lenni mert ott van a borsó a fenekedben.
olyannal érdemes beszélni aki megnyugtat nem olyan aki felzrikál.
kétgyerekesnek lenni irtó jó.! szép szülést kismama!!!
Teljesen átérzem a helyzetedet!Én is második bab
nkat várom,36 hetes vagyok,az elsővel nagyon sokat szenvedtem,12 órát vajudtam abból 6 órán át kaptam az oxitocin,semmit nem tágultam,iszonyat fájásokkal,és császár lett,2,5 év lesz a két gyerek között,császárt kértem a dokitól,de azt mondta sima szülésre készülünk,na teljesen bepánikoltam szinte már éreztem is a fájásokat,persze csak agyban,és azóta rettegek a szüléstől,minnél közelebb vagyok hozzá annál jobban pánikolok,pedig már nagyon várom hogy itt legyen velünk már!Szóvál szerintem normális hogy ennyire félünk,hiszen már tudjuk mi vár ránk,de túl kell lenni rajta megint...
Jaj, ne félj, a világ legcsodálatosabb dolga ha több gyermeked van. Az enyémek 2 és 4 évesek, fiúk. Sírni tudnék örömömben amikor megölelik egymást :)
...és persze hogy végig csinálod!! Egyszer már megcsináltad nem? Most is menni fog, csak most kicsit könnyebb lesz (legalábbis ezt mondják)
Nagyon sok boldogságot a kicsihez és könnyű szülést kívánok!!
Szia! Huhh, hát megértelek. Ha előre megmondanák melyik nap szülök lehet én is így éreznék. Nyugodj meg, tök normális h ezt érzed. Próbálj meg a nagyobbikkal játszani ülve (már amennyire lehet), ez is elterelheti a figyelmed. Használd ki az időt amit még 3asban lehettek! Én ha a helyedben lennék rendelnék egy nagy pizzát és leülnék családostul egy filmet megnézni. :) Persze az én 21 hósommal ez nem lenne megvalósítható... :) Nyugi, és sok sikert!
39 hetes km
Félsz,mert tudod mi lehet egy szülésnél,mert tudod mi vár Rád. Elsőnél mindez nem volt,ott csak az ismeretlentől tartottál.
Második szülésnél jobban pánikoltam, mint az elsőnél, Sőt szülés után megkérdeztem, egészséges,szép a baba?mert ha igen tegye vissza,én még nem készültem fel a 2 gyermekes létre:o)
Első hetek nem lesznek könnyűek,de belerázódsz. Ne félj,menni fog.
Gyors,könnyű szülést és no para!:o)
Majd írd meg mikor és hogyan szültél,h vagy lelkiekben.
Nagyon köszönöm a kedves szavakat! :)
Sikerült egy picit aludnom 8a nagy oviban van, mindjárt megyek érte). Most kicsit jobban érzem magam, bár elég sok a jóslóm és elkezdett feszíteni a derekam. Fél 5 körül ér haza a férjem. Már megbeszéltük, hogy ma pizzát eszünk és közösen játszunk majd. :) Nagyon aranyos volt, elsőre megértette, hogy milyen jól esne egy kis közös családi program. :)
majd írok, hogy mi a helyzet!
Én a 38. betöltött héten voltam orvosnál vizsgálaton, közölte a doki, hogy vegyem nagyon komolyan a helyzetet, mert aznap, de legfeljebb másnap szülni fogok. Szinte remegve mentem haza, és nem tudtam, hogy most az izgalomtól vagyok olyan, vagy tényleg kezdődik valami. Szintén 2. gyerek. A vizsgálat után még véreztem is kicsit, de azt mondták a szülészeten telefonon, hogy azzal még nem kell bemennem, mert biztos, hogy a méhszáj-vizsgálat miatt van. 2 napig totál rá voltam görcsölve, hogy szülni fogok. Időnként tényleg úgy is éreztem, hogy na most lesz valami. Aztán lenyugodtam, és még több mint egy hét kellett, hogy kibújjon a baba. Mindez úgy, hogy már egy héttel korábban 2 ujjnyira ki voltam tágulva, nyákdugóm nem volt. Na viszont a szülés napján (ami egyébként a kiírt dátum volt) ébredéstől számítva 2 óra múlva ott tartottam a kezemben a babámat.
Most már 2 hete itthon vagyunk, egy kis tündér a kisfiam, a 2 éves kislányom is nagyon aranyosan kezeli a helyzetet, összetehetem a két kezem. Igazából csak az a nehéz, amikor a két gyerkőc egyszerre van ébren, és a kisfiam is nyűglődik, miközben a lányomat szeretném reggeliztetni, ebédeltetni. Az elég idegörlő, mert nem tudok kétfele szakadni, így is van, hogy a fiam a karomon, a lányom az ölemben, és úgy vagyunk, de van, hogy az sem jó.
Ne félj, amikor már benne vagy a helyzetben, onnantól arra fogsz koncentrálni és érzed majd, hogy igenis felnősz a feladathoz. :-)
Könnyű szülést!
Sziasztok!
19-én ( a kérdésem kiírásának estéjén) 19:50 perckor meglátta a napvilágot a mi pici lányunk 3010 grammal és 47 centivel. Nagyon gyorsan és könnyen született. Ma érkeztünk haza. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!