A kövérek később érzik meg a baba mozgását?
A háj,nagyobb has miatt kérdezem.
Én 15hetes vagyok és még semmit sem érzek.
elmondanám hogy én az első terhességemet 95 kilóval kezdtem és a kislányomat a 14 héten éreztem legelőször.
ennek 2 éve.
most 85 kiló vagyok és kisfiam lesz ő meg már a 11 hét elején bejelentkezett.
egyébként mindketten nagyon aktív babák,.
vagyis a lányom, a kisfiam még a pocakban 26 hetes vagyok.
sokat jelent persze a hasfal vastagsága is, de ezek szerint nem ezen múlik.
nekem is volt az elsővel jócskán hurkám mégis korán éreztem..
igaz most kevesebb vagyok 10 kilóval ez is sokat számít vékonyabb is a hasfal szülés után második terhességnél,..
nem mindig dönthető el ki mit érez és hogy az volt-e az amit érzett a babát :)
de én már a másodikkal tudtam mit kell érezni, teljesen más mint egy bélmozgás,
apró rebbenés ott lentről , buborékpukkanás, vibrálás ilyesmit érez az ember..
és onnantól nincs megállás szülésig :)
és ugye ez függ attól is amint írtam hogy mennyire aktív a baba..
minden jót kismamák !!!
Nem ettől függ, mert te ezt belülről érzed, nem kívülről!!
Kívülről viszont nem lesz olyan szembetűnő, mintha vékony lennél!
Nekem a mellső falon tapad a lepény, én például azért éreztem később, kb a 19-20. hét környékén!
Meg első babánál inkább később érzi mindenki(általában), mert igazából még nem vagy benne biztos, hogy Ő az!
37hkm
Én 79 kilóval kezdtem a terhességet, 22. héten kezdtem érezni.
Azt mondják, 18-20. az átlagos.
Olvastam olyan fórumon (nlcafe), hogy az anyuka 8 hetesen érezte, pedig ő is 80 kg körül volt...
A kövérség ezt egyáltalán nem befolyásolja. Belülről, a méhfaladdal érzed a rugdosást, nem kívül a bőrödön. Kívülről viszont tényleg később érződik/látszik a mozgás dagibb nőkön.
Nekem van jócskán felesleg a hasamon és én is 15 hetesen éreztem először. Kívülről viszont csak 25 hetesen kezdett el látszani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!