Ikres anyukák! Ti hogyan oldottátok meg?
Ikreket várok, lány-lány páros, 99% hogy kétpetéjűek.
De nem is ez a lényeges!
Meddig tudtatok szoptatni, ill. HOGYAN??
Egyik cicimből etetem az egyiket, a másikból a másikat vagy hogy?? Vagy csak egy mellből? De akkor a másik addig sirdogál? Meddig elég így a tej, lehet pl. 3-4 hónapnál tovább szoptatni?
Szia! Bár én csak az egyik babámat tudtam szoptatni, azért van némi tapasztalatom. Az első pár napban próbálkoztam mind2 baba etetésével, így tudom,hogy nekem a tandemszoptatás nem ment volna. Tehát amikor mindkettőt egyszerre szoptatod. De sokan ezt nagyon ügyesen megtanulják és megy nekik! Idő szempntjából ez a legjobb megoldás. Ha nem menne, ne keseredj el, szépen ki lehet alakítani a napirendet úgy is,hogy egymás után esznek. Én így csináltam, már azért is, mert egyikük tápszeres volt, a másik is mondjuk csak 2-3 hónapig szopizott. Nekem nem volt elegendő tejem, a 2.hónap után már 1 babának is kevés volt. Így fejtem és megosztottam kettejük között cumisüvegből.
Amúgy igen, lehet akár 1 évig is ikreket szoptatni,úgy, hogy akár elegendő is a tejcsi, bár ez nem én voltam:) Az biztos,hogy nagyon fárasztó, ha nincs elegendő tejed, így én azt tanácsolom, próbálkozz persze elöbb a tejserkentéssel,de ha nem megy, ne erőltesd, kikészülsz, lefáradsz, ideges leszel. Amúgy is nagyon nehéz az első időkben velük, fáradt leszel, kimerült. Én visszgondolva nem bánom,hogy a másik babámnál is a tápszerhez nyúltunk 3 hónap után, mert végre nem volt örökké éhes és így nyugisabb lett, nem ordított minden egyes este. Én is megnyugodtam az etetésüket illetően, kiegyensúlyozottab lettem. Jobb egy tápszeres baba,mint egy ideges, kimerült anyuka!
Bocs,hogy hosszú lett:)
Szia! Ne aggódj, mert a kórházakban általában megmutatják hogyan csináld. Nekem legalábbis megmutatták. Mindenképpen szerezz be egy szoptatós párnát. Hasznát fogod venni.
Én az egyiket 3hónapos koráig a másikat 7hónapos koráig szoptattam, de tejem volt bőven. Én ált mindig ugyanabból a ciciből ugyanazt a babát etettem. Így a tej mennyisége ahhoz a babához igazodott. Eleinte egyszerre etettem őket, de mikor már nőttek nem tudtam volna egyedül felvenni mindkét babát, így felváltva csináltam. Mindig azt etettem előbb amelyik türelmetlenebb volt. Ha kérdésed van szívesen válaszolok akár priviben is. Mennyi idős terhes vagy?
Szia!
Gratulálok a kicsikhez! Hány hetes vagy? Hogy viseled?
17 hónapos korukig szopiztak a fiúk, végén már csak este, éjjel, és elalváshoz. Maguk szoktak le róla, szinte egyszerre.
A kórházban megmutatták hogy kell, bár nekem már második terhességem volt, lányomat is szoptattam, tehát nem voltam kezdő, de ikrekkel igen. :-) Szóval egy hós korukig csak szopiztak, addig elég volt a tejem mindkettőnek, ügyesek is voltak. Én csak akkor szoptattam őket szopis párnán egyszerre, ha volt még ott valaki, mert a lányom akkor volt 21 hós, és úgy kellett mindent csinálnom hogy ugorhassak ha kell, viszont ez ha egyszerre szoptattam nem volt könnyű. Én is azt szoptattam először, amelyik türelmetlenebb volt. Aztán egy hónap után kellett pótlás, de két hét alatt kiderült hogy az egyik babám nem bírja a tápot, és nem is szerette, sugárban mind ki is jött, nem ment a súlya, onnantól ő csak anyatejes lett, másik kapta tápit és a maradék anyatejet. Volt egy hét úgy jó 3 hós koruk körül, mikor a tápis szinte csak éjjel szopizott, mert nem volt annyi tejem, de 4 hósan elkezdtem őket hozzátáplálni (szerencsére nem voltak hasfájósak, mint a lányom annak idején, ő fél éves koráig csak szopizott ezért is), elég gyorsan kiváltottuk a kajákat, szerettek enni, így mire 6 hósak lettek, 2 rendes kanalas kaja mellett mindkettőnek elég tejem volt, és a tápit már nem fogadta el a babám (amelyik eddig azt is ette). Utána más csak ettek és szopiztak, tápi nem kellett.
De tudok olyat is, akinek nem kellett pótlás sem az ikreknek, szerintem adottság kérdése is. A vége fele már én is mindig ugyanazt a mellemet adtam ugyanannak a babámnak. És sajnos igen, volt hogy a másik addig sírt kicsit, vagy úgy etettem őket mikor tápis volt az egyik, hogy őt beletettem pihenőszékbe, tartottam neki a cumisüveget és úgy evett, másikat ölben szoptattam. Időgazdaságos volt így, viszont nagyon nem kényelmes.
Ki kell tapasztalni, kinek mi a jó, sok folyadékot inni, nekem a rántásos levesek is nagyon bejöttek, szopis tea.
Szia! Az előttem szólók szépen leírták, úgyhoyg nem kezdek litániába, csak annyit hogy a tandem szopi nekem se jött be. Mindig az éhesebbel kezdtem, a másik addig a hordozóban pihent és a lábammal mozgattam ha igényelte. Másfél évig szoptattam őket.
lehet kinevettek, de nekem pont tegnap jutott eszembe hogy hogy fogom szoptatni a kicsikémet ( 9 hetes vagyok) mi lesz a másik cicimmel ha a baba jóllakik, mert ugye az ikreknél egyértelmű volt hogy egyik az egyiké, másik a másiké és még fejtem is bőven.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!