Miért van az, ha valaki megtudja, hogy most várjuk a 2. babát, akkor szinte az első kérdés az, hogy tervezett volt?
Az első gyerek már elmúlt 3 éves, mikor ismét terhes lettem, több mint 4 év lesz köztük, szóval nem kicsi a korkülönbség, mi sem vagyunk már olyan túl fiatalok (de szerintem még öregek sem).
Miért feltételezi mindenki azt, hogy nem tervezett volt a tesó?
Csak nálunk van ez?
Azért mert nem hangoztattuk előre, hogy most akarunk még egy gyereket? (sosem állítottuk az ellenkezőjét)
Dettó. Most lett 11 hónapos a lányom, jövő héten leszk 12 hetes.
Szándékosan kis korkülönbséget akartunk, az más kérdés, hogy mi magunk lepődtünk meg a legjobban, hogy az 1. hónapban, normál ciklus nélkül összejött.
Mégis mindenki azt kérdezte a családban, hogy így terveztük, vagy véletlen?
Nagypapám frappánsan megfogalmazta: mondjuk azt, hogy nem véletlen, hanem rendszeresen csináltuk. :-)
A 2. gyerek már nem akkora szenzáció, csak nekünk, és a hozzánk közel álló rokonoknak, barátoknak. A távolabbi rokonok, ismerősök másképp reagálnak.
Nagyon-nagyon meghökkentett és bántott a családom hozzáállása a dologhoz. Exemmel több, mint 10 évig próbálkoztunk nem sikerült a baba. (nem ezért váltunk el, hanem lett neki egy másik nője)
A mostani férjemmel szinte azonnal összejött, a második próbálkozós hónapban terhes lettem, oda meg vissza volt a család, hogy végre nekem is születik kisbabám... Aztán ahogy megszületett már nem voltunk érdekesek számukra... aránylag kicsi 2 év korkülönbséggel született a kistesó, mindenki fel volt háborodva, hogy minek kellett nekünk még egy gyerek... Pedig szépen, tisztán, boldogan nőnek fel, rendezettek a körülményeink, mindenük megvan, szeretjük egymást, nem verjük a gyerekeket (:D) A picivel szinte nem is foglalkozik már senki, az ő ünnepeit (név és szülinapját) nem tartják számon, mert még kicsi és úgysem érti... (most 2 éves)
Úgy gondolom nem lehet eleget tenni a családnak, ha van gyerek az a baj, ha nincs az a baj...
A lényeg, hogy Ti szeressétek egymást, legyetek boldogok négyesben, a többiek, pedig tehetnek egy szívességet.
Én ezt tapasztalom:
- Csak egy gyereked van? Kellene neki egy testvér. Mikor lesz? Kis korkülönbség a jó
- Két gyerek, ha különnemű: szerencsések vagytok. Ha egynemű: jajj ti szegények.
- 3. babánál: tervezett volt? jézus, ez komoly? bátrak/felelőlenek vagytok, 5-ig meg sem álltok?
Szóval általában a 2 gyerek az elfogadott manapság. Én legalábbis sorra ezt tapasztalom.
Javaslom,vágj vissza valami szép válasszal! Itt olvastam párat,szerintem jegyezd meg azokat a mondatokat,s ha eljön az idő,nyugodtan használd fel! Lehet hogy utána undoknak fognak nézni,de legalább nem kérdeznek hülyeséget!! :-)
Nálam is az volt,mint az egyik válaszadónál,hogy 2 egynemű után "na,majd a 3.!" Aztán megszületett a 3. lány,akkor "majd a 4.!" Mintha számítana,hogy milyen nemű a gyerek! Az egyik kedvenc kérdésem,amikor idegenek jönnek,hogy "mind a tiéd??" Hát,tulajdonképpen kettőt elraboltam,a harmadikat E.T. hozta! Basszus!
(Idősebb hölgy kérdezett meg egyszer,de nagyon rendes volt,és nem tegezett le,bár fiatal vagyok,tisztelet tudóan kérdezte,nem azért,hogy legyen min megdöbbennie,Neki persze normálisan válaszoltam,annyira nem vagyok tahó!)
Nálunk 2 év van a gyerekek közt. Senki nem kérdezett rá,hogy "terven-kívüli" volt e valamelyik. A mostani meghívó nélkül jött,ahogy én 20-on X éve, és azt az közeli ismerősök,a család tudja,a minimális jóindulattal sem rendelkező ismeretlenek meg úgy lesznek vele,hogy "biztos a segélyre gyúrtak",és mivel nem ismernek,így had gondolják csak amit akarnak! Majd ha vissza mondja valaki,akkor reagálok!
Boldog babavárást Neked,és egészséges kisbabát!! :-)
Üdv: 3 lányos,11hkm
Nem is értem az ilyen embereket.... most összeszámoltam, 3 ember van a világon akitől ezt megkérdezném, az egyik a húgom, a másik az öcsém, harmadik egy nagyon jó barátnőm :-) Tőlük sem szemrehányóan, csak velük ez nem tabutéma.
Amúgy nem értem, miért kérdezik. Tényleg. Kíváncsiak, meglepődnek, ki akarnak beszélni, bírálni a döntést.
14-es, tök jól leírtad!
Azt hozzátenném, hogy mikor mi közöltük hogy jön a tesó, vagyis jönnek a tesók, merthogy ikrek lesznek, és a lányom még csak 13 hós volt, és igen tervezett volt a terhesség, hát mi is kaptunk mindenféle szépséges beszólást. Az már nem érdekelt senkit, hogy terveztünk e babát, jöttek hogy Szegények! Ugy kellett!, Nem baj! (???miért is lenne az?), Majd együtt felnőnek (kénytelenek :-) ). Kevesen örültek a mi boldogságunknak, hogy ikrek, mindig is szerettünk volna ikreket, de nem volt a családban, nem gondoltuk hogy így lesz.
És még most is kapom a Szegény te! Jaj! és hasonlókat, pedig a fiúk is már 2 évesek 2 hét múlva, és nagyon jó gyerekek.
Az elején még idegesítettek ezek a beszólások, de ma már nem érdekel, vagy ha olyan kedvem van, akkor visszaszólok. Azt már meg sem említem senkinek, hogy beszédtéma még egy baba nálunk a férjemmel pár éven belül, na majd ha aktuális lesz, akkor mit fogok én hallgatni!! :-)
Nagyon boldog babavárást!
Hát én nem így jártam ma, de én is robbantam. 56 kg voltam a terhességem előtt, most 62 kg vagyok, császároztak, most egy éves múlt a babám. Ma összetalálkoztunk a fönökasszonyommal az utcán, egy szűkebb felső volt rajtam és megkérdezte, hogy nini, jön a kistesó? Basszus, több mint 2 hónapja heti 2-3 alkalommal járok zumbára, fogytam is picit, de inkább csak "összébb mentem", nem tudom máshogy kifejezni, van még egy kis hasam, de ez bemart. Nagyon zavar a hasam, előtte tök lapos volt minden sport nélkül, most meg próbálok valamit tenni ellene és ezt kapom...
Bocsi az off-ért, de valamit úgyis találnak ha nem tudnak mit mondani. Ha nem lennél terhes akkor meg az lenne a baj, hogy milyen önző vagy, nem lesz kistesója... :(((
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!