Van itt valaki olyan, aki várandóssága alatt vesztette el valamelyik szülőjét?

Nekem fél évesek voltak az ikreim amikor anyukám meghalt, 1 éves betegség után. Sajnos tudtam, hogy gyógyíthatatlan:(

Nagyon megviselt, a mai napig nem tudtam feldolgozni, pedig eltelt több mint 15 év azóta.

Én próbáltam minden másra koncentrálni, hogy eltereljem a figyelmemet anyukámról. Lakásfelújítás, stb.

Őszinte részvétem!

Részvétem.

Én is apukámat veszítettem el, kislányom akkor 2 hónapos volt.

Bár megélte a megszületését, sajnos lányom nem ismerheti meg őt.

Iszonyatos érzés, úgy sajnálom!

Ő is nagyon várta az unokát, és ő is teljesen váratlanul halt meg! Ő 59 éves volt, én épp akkor lettem 27 éves. Ma lenne épp 61 éves... :(

Sajnálom, ami veled történt. A kisbabádnak majd mesélj apukádról, mutass neki képeket. Kislányom felismeri a nagypapáját, simogatja őt a képeken. Nekem meg összeszorul a szívem, hogy apukám nem láthatja már a kis unokáját.

Kitartást és erőt kívánok neked, ami hidd el kell is, mert kisbabádnak szüksége van az erődre, a szeretetre! Ő nem tehet most erről, és majd meglátod egy új boldogságot, egy másféle örömet hoz ő neked majd!

Én ugyanígy voltam! 28 éves voltam 7 hónapos terhes, mikor édesapám meghalt, csak ő beteg volt, de sajnos nagyon gyorsan elvitte a betegsége.

Nagyon erősnek kell lenned, nem egyszerű feldolgozni, mert ahogy kiveszem a szavaidból, neked is jó volt a kapcsolatod édesapáddal.

Én sokat beszéltem a babámnak, hogy erősnek kell lennie, nehogy baj történjen, és persze mellettem volt a családom, a párom, és a barátaim, akikkel sokat tudtam beszélgetni, és így talán könnyebb volt feldolgozni.

Ne hagyd el magad a baba miatt se, és szerintem édesapád is annak örülne, ha a kis unokájával minden rendben lenne.

A születésétől fogva mindig meséltem a lányomnak a papájáról, és nézegetünk képeket is róla, valamint megyünk hozzá mindig a temetőbe, viszünk neki virágot, mert a papa fent van az égben, és onnan vigyáz ránk.

Kitartás idővel jobb lesz :((

Igen, biztos, hogy a sebek felszakadnak néha, az emlékek miatt.

De tudod a kisbabád élete valahol édesapád életének a folytatása. Az idő múlása tényleg segít, nagyon nehéz ez és több idő kell hozzá, de tényleg segíteni fog.

Nekem is mindig eszembe jut apukám, szinte minden nap. S a kislányomról is ő jut eszembe, főleg mikor olyat csinál, amit sajnálok, hogy apukám nem élhet át. Sok minden megváltozott, maradt bennem egy űr. Kislányom jelenléte nem pótolja apu helyét, viszont sok mindenben kárpótol.

Nehéz lehet most neked, de remélem hamar fel tudod dolgozni, és bár elfogadni nem nagyon lehet ezt, de a te életed megy tovább, gyermekedért pedig legalább annyit tegyél, mint érted édesapád tett.