Azt hiszem mégsem állok készen rá?

Teljesen normális hogy félsz a felelősségtől, főleg ha nem állnak melletted. Mindenképpen beszélj a szüleiddel és ha lehet minél hamarabb, mert már nincs sok időd, ha mégis az abortusz mellett döntenél.

Nálad idősebb és egzisztenciával valamint támogatással rendelkező emberek, nők és férfiak is berezelnek néha. Teljesen érthető az aggodalmad.

Szurkolok hogy megtartsd a babát és hogy minden jól alakuljon, sose bánd meg. Kitartást, ha mégis az abortusz mellett döntenél.

A párod egy ger.inctelen alak, és bocs h ezt írom, ha másnak nem is, de neki melletted kellene állni, mert a terhesség 2 emberen múlik!! Nem csak úgy odavágni, h "vetesd el"

Első körben mondd el a szüleidnek, és ha nagyon gáz a helyzet, még elvetetheted. (De akkor elég ygorsan kell intézkedni!). Akárhogy is lesz, ez a férfi már az írásodból látszik, nem hozzádvaló.

Teljesen normális, hogy így érzel. 23 vagyok szintén, 7éve van párom, egy éve házas, tervezett baba, és mégis mikor januárban megláttam a 2 db. pozitív tesztet kétségeim voltak. Jézusom, tényleg terhes vagyok, eddig csak úgy tervezgettük, most a legnagyobb valószínűséggel itt van.

Amig nem mentek dokihoz (2hét telt el) frászba voltam , "most mi lesz".

Aztán elgondolkoztam, van munkahelyem, párommal élek, Ő 34 éves stb. Jó helyre jön. De látod még nekem is győzködnöm kellett magam. Szóval ez minden emberben benne van, még abban is aki tervezi.

A Te esetedben teljesen érhető az ijjedség. Nem vagy olyan hű de fiatal, hogy esetleg emiatt vetesd el. Az, hogy a szüleiddel laksz, na bumm, nagyon sok ember lakik a szüleivel, valahol még elönyőd is lehet belőle, tudnak sokat segíteni neked.

A párodat egyébként miért nem szeretik? Valami konfliktus, vagy egyáltalán nincs esély h megszeressék? Mondjuk ez megint olyan dolog.... ha a gyerekem választásáról lenne szó (normál kereteken belül) akkor elfogadnám bármennyire is mást képzeltem el a gyerekemnek.

Azt meg, hogy egy petevezetéked van.... hát... én nagyon nagyon megfontolnám. Ha másért nem, ezért.

28hkm

Egy hasonló kérdésre válaszoltam nemrég, bemásolom akkor mit írtam (most is ezt gondolom a soraidat olvasva):

"Ha véletlenül sikerült a baba, akkor lehet még nagyobb a teher most rajtad, és emiatt nem vagy boldog.

Másrészt a hormonok miatt is feje tetejére áll minden, az érzések leginkább megkergülnek ilyenkor.

De a 9 hónap alatt sok minden megy végbe, és jól van ez így kitalálva, mivel ennyi idő alatt agyilag/testileg is megérik rá egy nő. Legalábbis jó esetben.

A kismamaság, az anyaság önmagában nem egy rózsaszín boldog köd, sokkal több összetevője van érzelmileg-lelkileg és testileg is. A 9 hónap alatt azon fog dolgozni az agyad, hogy ezeket összhangba hozza."

Nálad annyi a különbség, hogy párod is elég durván reagálta le a helyzetet. Sajnálom, hogy ő -mint a másik felelős ember- nem áll melletted, és nem segít neked.

Ebben az esetben nagyon nehéz döntés előtt állsz, úgyhogy ha lehet beszélj a szüleiddel, és kívánom olyan döntést hozz, ami számodra sem okoz fájdalmat.

Ha tök reálisan nézem az egészet, és sem a párodra sem a szüleidre nem számíthatsz. Felteszem 23 évesen nem sok megtakarításod van, akkor így nagyon nehéz lenne. Mert akkor hol fogtok lakni és miből.

A legjobb megoldás az lenne, ha a szüleid melletted állnának vagy valamilyen rokonod.

Ha a párod állna mégis melletted végül, akkor arra mi a garancia, hogy nem gondolja meg magát vagy nem lép le. Sajna sokilyen eset van.

Az én párom is berezelt, annak ellenére, hogy akár minta férfi is lehetne. El is akart hagyni tervezett baba mellett.

1 petevezetékkel is teherbe lehet esni, persze ha nem sikerülne, akkor bánnád egész életbe.

De egy teljesen semmibe akkor se lehet gyereket szűlni, de mindenki maga érzi, mert valaki a semmiből is tud várat építeni.

De én nagyon remélem, és szorítok neked, hogy a szüleid megenyhüljenek. Őket viszont te ismered, hogy tényleg elzavarnának e otthonról.

Az meg teljesen normális ,hogy félsz, a szabadságodat meg csak részben adod fel, inkább úgy mondom, hogy az elején nem te rendelekezel az időddel, hanem a kisbabád. De ahogy megy az idő, egyre könnyebb lesz vele.

Én emlékszem rád, mintha már tettél fel volna ehhez hasonló kérdést, de úgy emlékszem, hogy akkor még 7 hetes voltál. Jól emlékszem rád? Még válaszoltam is neked, hogy hasonló cipőben vagyok, szintén 23 éves, nem lakom a párommal és nem volt tervezett baba és mára teljesen kialakult bennem a felelősség tudat és mindenki nagyon örül a babának, anyu sem kedveli igazán a páromat, de az unokáját már most imádja, a te szüleid is fogják őt imádni, hidd el!

37+5hkm