Elsobabas kismamak, gondolkoztok olyasmin, hogy milyen szemleletben szeretnetek nevelni a kicsit, mit szeretnetek neki atadni, tanitani, stb. vagy ezek olyan dolgok, hogy majd jonnek maguktol? Olvastok gyerekpszichologiai konyveket, stb?

Van pár dolog, amiket ha elhatároz az ember tudatosan kell követni.

Például biztos, hogy nem fogjuk megkeresztelni a babát, csak azért mert ez a szokás.

Ugyan mi jogon legyen ő katolikus? Azért mert engem és a páromat is ott kereszteltek meg a szüleink akaratára baba korunkban? Ugyanmár...... Lesz majd ő is nagyobb, lesznek saját gondolatai erről, amikor átlátja a dolgokat, akkor majd arra az irányba megy, ahova akar. Ha egyáltalán akar bármelyik felekezhet tartozni......

Vagy pl ha kislányunk lesz, nem fogom csak azért rögtön kilyukasztatni a fülét, merthogy lány és ez a szokás. Honnan tudjam én azt, hogy majd 15 év múlva ő akar egyáltaán fülbevalót? Ha akar, még lesz ideje kilyukasztatni......

Szeretném kicsit szabadabb szellemben nevelni, persze nem elrugaszkodni, de az ilyenfajta hagyományokból ki fogom hagyni majd a babánkat. Mert ezeket feleslegesnek látom. Úgy gondolom ilyesmi nem a jellemfejlődését szolgálja.

Ezenkívül már keresgélek a baba-angol tanfolyamok között, és már egy éves kora előtt szeretnék majd vele ilyen helyre járni, mert ez viszont úgy gondolom, hogy valóban fontos neki a jövőjét tekintve.

Mi szeretetben szeretnénk nevelni az elsőszülött fiúnkat. Nekem van egy tanítói diplomám, bár sajnos nem tudtam vele elhelyezkedni. Tanultam pszichológiát és pedagógiát is bőven. De szerintem az anyaság az teljesen más.

Nekünk az a lényeg, hogy meg tudjuk neki teremteni azt a harmóniát, szeretetet, biztonságos hátteret, ami nekünk sajnos nem adatott meg. A többi szerintem majd jön magától. Nem akarunk kis gengsztert nevelni belőle, de nem is fogjuk nagyon szigorúan fogni, tapasztalja meg az életet. Persze azért az ésszerűség határain belül.

Aztán majd eldől, hogy mi lesz. :))))

sziasztok! Hát, én mesélhetnék, annyi elképzelésem van. Először is a férjemmel mindkettőnknek van tanítói diplomája is, szóval tanultunk és gyakoroltunk oktatást-nevelést mindketten. Nem félünk attól, hogy félreneveljük a gyermekünket.

Először is sokmindenben nem értek egyet a második vagy harmadik válaszolóval, de nem piszkálásként mondtam, csak eszembe juttatott sok olyan dolgot, amit viszont én mindenképpen meg akarok tenni.

Példák:

- ha lányom lesz, mindenképpen kilyukasztatom a fülét, mert szerintem egy kislány úgy szép, ha van fülcsije. Nálunk az egész családnak volt, sőt nekem megvan a saját babafülcsim, azt szeretném neki adni.

- szeretem a hagyományokat, tehát, ha fiú lesz, két évesen már jár apával majd locsolni, ha kislány lesz, akkor pedig velem várja majd a locsolókat

- tartom magam ahhoz, hogy egy fiú legyen fiú, a kislány pedig lány, de nem fogom a különböző nemhez tartozó munkákban szeparálni őket (pl. a kisfiút ugyanúgy befogom a közös sütikészítésbe, mint a kislányt)

- az az elvünk, hogy egy gyermeket sosem szabad unatkozni hagyni. Szerintem azért ül egy gyermek állandóan a számítógép előtt, mert a szülők nem foglalkoznak azzal, hogy kreatív játékokkal lefoglalják őket: agyagozás, varrás, kézműveskedés, legó, kirakós, különböző jellem- és szellemi fejlesztő játékok.

- nálunk itt a városban nagyon divat a hagyományápolás és ezért számtalan vakációs bibliahetet, kézművestáborokat, baba-mama köröket szerveznek. Minél többre szeretném elvinni, hogy ismerkedjen gyerekekkel és szokja a közösségi szellemet. Szerintem így nem lesz magánakvaló, egyke (bár mindenképpen nagy családot szeretnénk), önző, és így lehet belőle igazi aktív tagja a társadalomnak.

- szeretném, ha sokmindent kipróbálna, de mindent csak addig, amíg szereti (tánc, festészet, úszás, lovaglás). Ha mindenbe belekóstolt, ő maga döntheti el, hogy mit szeretne csinálni.

Kezdetnek ennyi, de sok tervem, ötletem van még. Fontos, hogy a gyermekünk ne anyámasszonykatonája legyen(pl szorgalmazni fogjuk, hogy menjen diákmunkára, dolgozzon meg a zsebpénzéért, még akkor is, ha nem lesz szükségünk az ő jövedelemkiegészítésére). Mindketten ilyenek voltunk, és úgy érezzük (talán kicsit el is vagyunk szállva magunktól :)), hogy jobban éljük az életünket, hasznosabban töltjük az időnket, mint sokan mások. (csak még egy utolsó példa: férjem például 14 évesen már apósom cégénél segített, lapátolt, dolgozott, az én öcsém meg most ennyi idős, és még egy ágyat sem képes maga után megcsinálni. A férjemnek most saját informatikai cége van, hogy az öcsémből ennyi idős korára mi lesz, azt nem tudom, de sajnos nem fűzök hozzá túl sok reményt...)

3. válaszoló vagyok.

Aki lepontozott 55 %-ra azért mert leírtam a véleményem egy kérdésre válaszként, annak nagyon sok esze lehet;)