Nagyon félek az anyaságtól, teljesen elbizonytalanodtam. Más is volt így?

Ne félj... ez a legszebb érzés a világon! Miért ne lehetnél jó szülő? Ez a 9 hónap jó kis előkészítő ahhoz, h fokozatosan tisztuljon a kép és tudatosuljon benned, h ott van a babátok a pocakban!!

Félre a bizonytalanságot...! Elő a jókedvet... vagy ahogy a dokim mondaná: Zöldséget, gyümölcsöt, tejtermékeket és sok mosolyt!

Tök normális, ami érzel, egyrészt azért mert igenis ijesztő az új állapot, másrészt fejbe vertek a hormonok, amiktől egy jó ideig nem szabadulsz. S ezek a kis gonosz hormonok képesek ám még nagyobb hülyeségeket, félelmeket, aggodalmakat "beléd tömni", jönnek a kételyek és a kérdések.

De ne aggódj, mi is történik most veled? Lesz egy babád? Egy új élet, a te véred? Nagyobb csoda, mint amekkora ijedelem!

Egy ici-pici sejt hatalmas utazása. Óriási dolog, de úgyis rájössz, amikor majd ott szuszog melletted az aprócska kis nózijával, és megsimogat a csöpp kis kezével.

Jóóóó lesz, ne aggódj! :)

Az ember pedig sokkal többre képes, ha már valakiről gondoskodnia kell. Úgy fogjátok alakítani a munkát, az anyagi helyzeteteket, hogy a baba legyen az első.

Menni fog, mert mennie kell!

Azért érzed szerintem, mert még semmi kézzelfogható nincs, nagyon az elején vagy. Ahogy elkezdesz járni a vizsgálatokra, telik az első 12 hét, elmész az első nagy uh vizsgálatra, ahol majd láthatjátok a babátokat, azután elkezd nőni a pocakod, na onnantól kezdve fogod szépen átérezni, hogy anyuka leszel. Most még csak az ismeretlen van előtted.

És természetes, hogy mindenféle gondolatok megfordulnak a fejedben, mert most még a hormonok is dolgoznak. Rendeződik hamarosan, és nagyon fogod várni a babádat, hidd el. :-)

Én is így voltam a legelején, mintha csak magamat olvastam volna. :)

Vártuk vártuk a kis manót és 15 hónap után sikerült pozit tesztelni. Volt nagy öröm, de utána meg a folyamatos kétségbe esés, hogy tényleg tudom-e mit vállaltam kellett ez nekem. Szóval egészen össze voltam zavarodva. Úgy ahogy az utolsó írja amikor letelt a 12 hét és láttam mocorogni és egy már szinte kis embert már kicsit jobb volt. Már kezdtem elhinni, hogy nemsokára anyuka leszek. Aztán elkezdett nőni a pocak és megmozdult az én manókám. Most már csak arra tudok gondolni milyen lesz amikor megszületik és odaadják. Rettentően várom persze még valahol legbelül tele félelem és izgalommal, milyen lesz majd a legszebb dolog a világon anyává válni.

Tehát fel a fejjel jönni fognak szép sorban az érzések és minden a helyére kerül.

Gratulálok Neked! Boldog babavárást!:)

28hkm

Nekünk diplomaosztó után egyből jött az első. Akkor 23 voltam. Mivel folyamatosan le voltam foglalva, a nappali tagozatos rend szerinti beosztással (órára járás, zh írás, vizsgázás, stb.) nem nagyon volt időm ilyeneken gondolkozni. Többnyire csak a holt időkben. (a buszon igázás közben) Szóba is került, hogy esetleg elvetetjük, de azt nem bírtam volna ki. Szinte olyan gyorsan vetettük el az ötletet, ahogy felmerült! :) Hála Istennek! Nem tudnám elképzelni az életünket nélküle.

Akkoriban az egyetem alkalmazásában dolgoztam és nem úgy kaptam a fizetésem, hogy "munkabér", hanem "ösztöndíj kiegészítés", így nem voltam jogosult sem tgyásra, sem gyedre. kb. babóca 8. hónapos volt, amikor minden tartalékunk elfogyott, és el kellett, hogy menjek 4 órában dolgozni. Nagy szerencsénk volt, hogy a szüleink be tudtak segíteni. Fájt a szívem, amikor ott kellett hagynom, de nem bántam meg, mert tudtam, hogy érte is teszem, és jó helyen van.

Most 27 leszek és várjuk a másodikat. :) 29. hetes vagyok, és már 3 hónapja táppénzen. Ez idő alatt a babánk nagyon anyás lett, de megértő is. Most, hogy itthon vagyok nagyon sokat gondolkozok én is, hogy milyen lesz 2-vel. Vannak, akik riogatnak is, hogy készüljek fel a legrosszabbra, de megpróbálom ezeket kizárni. Olyanok lesznek, amilyennek neveljük őket.

Jó babavárást! És szerintem egyáltalán nem korai!