Volt már valaki ilyen helyzetben? Teljesen kivagyok.

Megértelek, de nekünk is meg kell értenünk a férfiakat. Nekünk már az első perctől fogva ott van a pici, minket a 9 hónap teljesen összehoz, hiszen szinte egyek vagyunk. Viszont ők csak a születésük utáni időkben szoknak össze, szeretik meg egymást. Fontos nekik már most is a pici, de még nem tudnak mit kezdeni vele, tudják, hogy van a babuka, de mivel nem látják, nem tudják megfogni, így nekik még nehéz úgy szeretni, mint mi nekünk. Nekünk természetes, nekik még megfoghatatlan.

Én is néha túlreagálom a dolgokat, szeretném, ha többet beszélne a babánkhoz, de visszafogom magam és próbálom a férjem szemével nézni a dolgokat.

Nyugi! Ha meglesz a baba, tuti, hogy foglalkozik majd vele és nagyon fogja szeretni.

Nem akarlak elkeseríteni kedves kérdező, de nálunk nemhogy javult volna... Mára semmi sincs köztem és a kicsik apja között, a gyerekek és az apjuk között.

Az elsővel a 13.hétbe léptünk, akkor hülyült meg(bár előtte csak nem tudta felfogni), aztán a lánnyal lettem várandós, nagyeskű, pocaksimi, amit akarsz, aztán mára 2órát nemsok annyit nem bír a gyerekeivel lenni...

Sajna van ilyen is. Erőltetni nem szabad őket... Nyugodj meg, élvezd a terhességet.