A 16 hetes uh-n mennyi az esély, hogy megtudják mondani a baba nemét? Nagyon kevés?
Nekem 10 hetesen megmondták :)
16 hetesen simán van esély, sőt: az egyetlen oka annak, ha mégsem, hogy a kicsi nem fekszik "irányba", azaz nem mutatja az alfelét :) Ugyanis már simán látható hogy milye van neki...már ha megmutatja.
Nekem a 12 hetesen "tippelte" meg a doki, hogy kislány (a genetikain, 2D és 4D is volt), nem látott fiúra vonatkozó jelet belül sem. Aztán 16 hetesen voltam nála a magánrendelésén, ott is spéci gép van, de csak 2D-s. Azzal azt mondta, hogy megkeresi, megnézte a két combcsont közötti részt, és még mindig semmi kukacféle nem volt ott, tehát még mindig kislány.
Tutira majd a 20 heti genetikain megyek, szóval akkor hiszem el, ha ott is még kislánynak mutatja magát :o)
A fiamnál már 17 hetesen megmondta, hogy kisfiú, így valószínűleg kell, hogy látszódjon már ilyenkor erre vonatkozó valami.
De én nem értem, hogy miért mondják sokan, hogy "ha úgy fordul" Nekem mindahányszor eddig mondott valamit a doki (a fiamnál 3-szor nézte meg, most 2-szer) mindig azt mondja, megkeressük. És addig addig mozgatja a hasamon a uhgépet, amíg a lába közét nem látjuk.... Lehet, hogy csak szerencsém volt eddig?
Szóval a 16 hetesen ha fiút mond, akkor én már 80-90%-ra venném, ha lányt, azt még csak 50-60-ra....
Ha magándoki és jó a gép és keresi is rendesen akkor nagyon nagy esély van rá. Én az első babámnál kérdeztem az sztk ban mindig, mindig elhajtottak hogy még nem látszik...16-18 hetesen is...aztán elmentünk 4 dre ott 20 hetesen egyértelműen kiderült hogy kisfiú, az sztk ban 24 hetesen már azzal hajtottak el hogy nem látszik és az azt követő uh-kon is mindig azt mondták épp nem úgy fekszik, (direkt mindig rákérdeztem de sose találkoztam egy jóindulatú dokival se aki legalább egy pillantást vetett volna a lába közé). Csak kíváncsiságból kérdeztem meg, hiszen már tudtam addigra hogy fiú.
A második és harmadik gyerekemnél már magánba is jártam és 16 hetesre hívott a doki mert akkorra már biztosan meg tudja mondani, és valóban a lányomnál és a fiamnál is megmondta hogy mik.
Csak úgy érdekességből megkérdeztem az sztk-s uhkon is persze megint nem kaptam választ sose a nemükre, úgyhogy ha csak az sztk-ra hagyatkozom, mindegyikről csak szüléskor derül ki a neme.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!