Ti is kevesebbet ettetek a 11. hét után?
Én most vagyok a 11. hét végén, nemrég voltam UH-n, minden ok. Most olyan időszak,úgy a 6-8. hétig mikor ha már 2 órahosszáig nem ehettem semmit, majd meghaltam az éhségtől. 9. héttől meg hányós lettem, s vmennyit csökkent az étvágyam, s a bevitelem is. Most már vacsira csak 1-2 db nagy narancsot, vagy grapefruitot eszek, mert nem kívánok többet. Ebédnél is fele mennyiséget eszek, reggeli is csökkent.Na és persze napi szinten hányok. Az alapsúlyomhoz képest 2kg-t híztam összesen.175 cm magas és most 80kg vagyok.
Tapasztalatok? Mikor fog megváltozni újra?
Szia!
Én a 11 héten kezdtem el magamhoz térni és rendesen enni. Addig eléggé rosszul voltam és nem mindig tudtam rendesen enni. Most vagyok 20 hetes azóta rendesen eszem úgy mint mielőt terhes lettem volna. Eddig kb.2 kiló jött fel. Bár alapből van rajtam, súlyfelesleg is.
Szia! én ikrekkel voltam terhes, a 6-11. hétig alig tudtam enni. Vagyis tudtam,csak pont édességet meg ilyeneket nem és kevesebbet is ettem. A 11. hét után szűnt meg az émelygés, én utána tudtam enni rendesen. 2 kilót fogytam az első harmadban.
Van akinek késöbb jön a rosszullétes időszak,de ált. a 16-20. hét között ez is rendeződik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!