Mit tehetek az ellen, hogy nagyon lelassuljon az anyagcserém terhesen?
Amikor az első babámat vártam, akkor szinte nem is lelassult, hanem már-már leállt. Amit megettem, az szinte bent is maradt, állandóan szenvedtem ezzel már az első hetektől kezdve.
Ha hetente 1-2 alkalommal sikerült eredményesen eljutnom wc-re, akkor sokat mondok. Nagyon kellemetlen volt, aranyerem is lett a végére, sokat is híztam, szerintem emiatt, mert nem ettem többet, mint nem terhesen.
Most tervezzük a második babát és ez az egyetlen dolog, amitől félek már előre.
Ittam sok folyadékot, ettem rostos zöldségeket, gyümölcsöket, kerültem a fehérlisztet, de csak alkalomszerűen segítettek.
Szülés után pár nap alatt megszűnt az összes ilyen problémám, tehát tutira a terhes hormonoktól volt.
Aki szenved(ett) ettől szintén, az talált jó megoldást rá?
Van esetleg olyan tea, vagy hasonló, amit terhesen is lehet folyamatosan használni ez ellen? Mert tudom, hogy pl a szűzteát terhesen nem lehet.
Szia!
Tudsz rajta segíteni csipkebogyó (hecsedli) és szilvalekvárral is. Joghurttal és ha tudsz és bírod is egy kis sétával vagy valamilyen más várandósan is végezhető testmozgással. Jó még a reszelt alma reszelt sárgarépával, mogyoró, méz, teljes kiőrlésű pékáruk, zabkorpa (elkészítheted úgy mint a tejbegrízt: 2dl tejhez 3-4 evőkanál zabkorpa).
A terhességi székrekedés tudtommal attól van, hogy olyan anyag termelődik bennünk, ami izomlazító hatású, hogy a méh tágulni tudjon, de ez sajna a belekre is hat, így renyhébb lesz a bélmozgás- eredmény székrekedés. Én is elkezdtem rostdúsabban étkezni, kefír, aszalt szilva, teljes kiőrlésű gabonák, de ami igazán hatott, az a homeopátiás golyók. Többféle székrekedést leírnak ( a patikában lehet kapni egy kiskönyvet, benne direkt kismamás résszel), amiből kiválasztottam, nekem milyen volt, és kb. 5 nap szedés után teljesen rendbe hozta a problémát. Próbáld ki, csak tartsd be a szedési javaslatot ( előtte-utána 20 perccel ne egyél fűszereset, mentolosat, ne igyál kávét, teát).
37hetes km
Miért akarod, hogy lelassuljon az anyagcseréd, ha az első terhességednél ez történt és ez volt a bajod, emiatt szenvedtél??
Nem inkább azt akartad kérdezni, mit tehetnél hogy felgyorsuljon, ill. mit tehetnél hogy ne legyen szorulásod?? Mert nem mindegy, hogy valaki direkt lassú vagy gyors anyagcserét szeretne.
Köszönöm a válaszokat!
A homeós bogyóknak utána nézek. Te melyiket használod konkrétan?
Utolsónak: te érted, hogy mit nem értesz?
Ha nem, akkor takard le a nagyon-t és érteni fogod. Vagy fogalmam sincs, hogy segíthetnék neked...
Na és hogy akkor most mindenféle homeos bogyóktól, meg szerektől megkíméljük a gyereket mondom az én verzióm.
A terhesség alatt mindenképp kell magnéziumot is szedned. Szuper :o) A legszebb, hogy nem lehet túladagolni, mert esetleg ha túladagolnád, hasmenésed lesz tőle, ami nem árt se a gyereknek, se neked, egyszerűen így távozik a felesleg.
1. biztosított a magnézium adagod
2. ha többet szedsz 1 kicsit az emésztésed is rendben lesz
3. nem kell mindenféle bogyókat meg kúpokat venned, csak egy kicsit "túllőni magad" magnéziummal. Nekem 450 mg magnézium naponta és villám emésztésem van. Pedig aztán volt az elején "vörös" fej effektus egérbogyókának tűnő végeredménnyel....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!