Egyre jobban elvagyok keseredve! Más is van így? úgy érzem, nem számítok, van még, aki így érez?
Nálunk a harmadik baba jön, nem fogadtunk orvost, most már van hova költeni minden fillért. :)
A bánásmód függ attól is, hol laksz. Én is SZTK-ba járok, egy nagyobbacska városban lakom Pest megyében. A 12. hétig 3x voltam uh-on, nagyon rendesek voltak, mindig adtak képet kérés nélkül, mosolyogtak és mindig mondták, hogy minden rendben. A váróban is a többi kismamával akár láttuk már egymást vagy nem, mindig fut egy-egy mosolyra. Nincs tolakodás, rossz szemmel nézés. A vérvételen a várandósoknak és a kisgyermekeknek külön sorozatú hívószám van, azonnal behívnak ahogy megnyomtam a gombot, még sietni is kellett, mert távolabb van az ajtó a nyomógombtól. Aki "simán" megy, annak min. 1 óra a várakozás annyian vannak. Vérvétel közben mosolygott a nővér, beszélgetett, hogy ne a tűt figyeljem.
Az itteni körzeti nődoki nagyon alapos, odafigyel és mindent olyan alaposan elmagyaráz, hogy még én érzem hülyének magam.
Sajnálom, hogy eddig az előző terhességeimnél fogadott dokim volt, mert közel nem bántak velem olyan jól annyi sok pénzért mint itt ingyenesen. Ráadásul itt senki nem is vár el pénzt.
Gondolom nagyon sok függ az Intézmény vezetőjén is, milyen kollégákat alkalmaz és hogy tényleg jó legyen a munkaközösségük, szeressenek egymással és az emberekkel dolgozni.
Szomorú olvasni a sok rossz tapasztalatot, de egy kicsit meg is nyugodtam, hogy nem én reagálom túl a problémákat, hanem másoknak is rosszul esik az ilyen bánásmód.
Magándokihoz járok, aki aranyos, de csak a kérdéseimre válaszol, magától nem mond semmit, és mindig siet, gondolom, mert tömve a várója. Róla mindenki áradozik, hogy milyen jó, de nekem vannak kétségeim, viszont nem tudok jobbat, akihez mehetnék, így most már nála fogok szülni.
A kötelező uh-n mindig olyanok velem, mintha egy darab fa lennék, akinek csak az a dolga, hogy csendben feküdjön. Eleinte merészeltem kérdezni, de nagyon nem vették jó néven. A 18 hetesen közölte a doki, hogy túl kicsi és menjek vissza 10 nap múlva. Tökre megijedtem, kérdeztem, hogy lehet ez, erre közölte a doki, hogy beszéljem meg a nőgyógyászommal. Hát, szerzett pár rossz órát ezzel. Képet ott sosem kaptam, a nemét még csak meg sem nézik a kérésemre.
A vérvételen eddig mindig rendesek voltak velem, de szó sincs elsőbbségről a bejutásnál.
A házidokim sem egy főnyeremény, de nagyon közel van, így ezen már nem változtatok, hozzá úgysem járok sűrűn.
Az egyetlen rendes ember a védőnő, ő nagyon lelkiismeretes, nagyrészt őt faggatom arról is, amiről igazából inkább a nőgyógyászt vagy a háziorvost kéne.
Ennek ellenére pozitív vagyok, csak az orvosi vizsgálatok előtt vagyok ideges, hogy mi lesz már megint. Uh-ra már úgy megyek, hogy előre készülök lélekben arra, hogy valóban csak fadarab legyek, aztán majd a védőnő elmondja, mit is jelent, amit a lapomra írtak.
Boldog babavárást ennek ellenére mindenkinek!
21 hetes kismami
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!