Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Túlreagálom a dolgot?

Túlreagálom a dolgot?

Figyelt kérdés

Kb. 3kor jött haza a munkából a párom. Semmi gond nem volt, mondtam neki, hogy unatkozom, csináljunk már valamit együtt. Aztán beszólt, hogy menjek dolgozni. Ez nekem annyira rosszul esett, hogy elkezdtem sírni, és mondtam neki, hogy hogy mondhat ilyet, erre azt mondta, hogy de ő csak viccelt. A 18. hétig veszélyeztetettség miatt itthon kellett lennem, pedig lett volna egy nagyon jó munkalehetőségem, de hát nem rizikózhattam meg. Tudja ezt nagyon jól, ha tudtam volna elmentem volna dolgozni, de nem lehetett. Most meg már nem vesznek fel sehova, 22 hetes vagyok, már látszik rendesen a pocim.

Azóta nem szól hozzám, kerül, pedig ő bántott meg. De általában mindig ezt csinálja, hogy ha valami vita van, akkor inkább hozzám sem szól, nagy ívben elkerül, majd másnap mintha mi sem történt volna. Úgy gondolja, hogy "kialusszuk" a problémát. Hiába mondom el neki, hogy mi a baj, annyi a válasz, hogy: Igazad van. De hogy bocsánatot kérjen, adjon egy puszit, az már nem megy neki.

Vagy csak én reagálom túl a dolgot?


2009. máj. 25. 17:27
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
49%

Te, szegény...

Most nagyon kibuktál...

Néha én is több babusgatásra vágynék. De aztán rájövök, hogy ez nem így működik. Lehet, hogy ő is épp gyengédségre vágyik.

Nem lehet?

Milyen problémamegoldást alkalmaztatok máskor, amikor jó eredményre jutottatok? Gondolj vissza arra, és próbáld meg azt alkalmazni.

2009. máj. 25. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
61%

sztem nem.. amugy azt neki is tudni kéne hogy a kismamák ebben a korban nagyon érzékenyek. sztem nem bántani akart, csak hirtelen kijött belöle. ha meg ilyen hogy sose kér bocsánat szokd meg, lehet hogy szégyelli magát azért kerül, amugy a férfiak ilyenek, azt enyém se kért tölem még bocsánatatot, mondjuk ritkán bánt meg de akkor nem kér.

ne törödj vele. van valami hobbid? varrogathatsz vagdiszitsd a gyerekszobát, ha most már szabad mozogni, menj tudriba baba ruha után vagy olvass stb.. tudom hogy sok az idö9d méhg, de ha vannak barátaid néha velük is lehetsz

.

2009. máj. 25. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:

Sajnos neki mindig az a problémamegoldás, hogy aznap már nem beszélünk, úgyhogy "tök jó" kerülgetni egymást. Hiába próbálok beszélni vele, ilyenkor csak annyit mond, hogy igazad van és kész, vita lezárva részéről.

Pedig nagyon várja a babucit, minden este beszél hozzá, puszilgatja a hasam...

Tudja, hogy egész nap egyedül vagyok itthon, mert nincs se rokon, se barát a városban, de még a környéken sem, akihez el tudnék menni egy kicsit beszélgetni, úgyhogy csak várom, amíg hazaér és hátha tudunk valamit együtt csinálni, sétálni, fagyizni, társasozni (régebben azt nagyon szerettük). De most nagyon durva volt ez a beszólása.

2009. máj. 25. 17:42
 4/11 anonim ***** válasza:
48%

Hát nem volt szép Tőle, de szerintem jobb, ha nem rágódsz ezen! Az én párom is "bunkóbb" mióta terhes vagyok, tegnap el akartam menni lángost enni és rám ordított, hogy "Van rá pénz??????" Na ezen én is kiakadtam.

Egyébként szerintem minden férfi, aki érett a apaságra aggódik az anyagiak miatt! lehet nálatok is ez van, csak néha Téged hibáztat, bár ezt Ő sem gondolja komolyan

ne legyen bűntudatod, Te tudod miért nem dolgozhatsz és Ő is, csak pasiból van!

remélem rendben lesz minden és nem fogsz tovább rágódni az ilyeneken!

Sok boldogságot!

2009. máj. 25. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
79%

Nem,nem reagálod túl a dolgot,én megmondom neked ez hová vezet ha nem változtattok rajt,ugyanis nálunk is ez volt.

Ez oda vezet,hogy tönkre fog menni a kapcsolatotok teljesen.

Egy párkapcsolatban vannak viták veszekedések,de mindig annak kell kezdeményezni a békülést akinek nem volt igaza vagy bunkó volt a másikkal(esetetekben most a párodnak).Ültesd le,és beszéljétek meg ezeket a dolgokat.A struccpolitika nagyon rossz megoldás.Ha a szemetet a szőnyeg alá söpörjük ott is szemét marad,és csak egy darabig nem látjuk,egy idő után már hasra esünk benne.Magyarul,ha nincs megfelelő kommunikáció két ember között,az megöli a szerelmet mindent,asz a kapcsolat halálra van ítélve.Én nálunk mikor kiborítottam a bilit 3 év házasság után,majdnem elváltunk.Nagyon nehezen tudott a férjem visszatartani.Ő egyébként a családjából hozta ezt,Ők nagyon nem tudnak megbeszélni semmit,de hisztizni morcoskodni azt nagyon.aztán egy idő után meg mintha mi sem történt volna.Na ebből nekem elegem volt,mondtam neki ha nem tudunk normális emberek módjára élni megbeszélni a dolgainkat akkor ennyi volt.Nehezen ment neki a dolog,de mára már bármit meg tudunk beszélni.Ha összeveszünk valamin,akkor mindketten belátjuk a másiknak a hibáinkat,és bocsánatot is kérünk érte.

Valahogy ezt tudatosítsd a pároddal,hogy értelmes emberek között ez így szokott működni.Amit Ő csinál az nem jó úgy.

Sok sikert hozzá,boldog baba várást.

2009. máj. 25. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

Babaszoba nincs még, hétvégén költözünk. Eddig albiban laktunk, de hamarosan költözünk sajátba, végre. Ráadásul eddig panelban laktunk, most pedig kertes házba megyünk, úgyhogy ott már majd le fogom tudni kötni magam, remélem. :)

A babacuccok nagyrésze már megvan (kombi kiságy + ágynemű, babakocsi, kiskád), rucit is kaptunk már bőven, túl sokat nem akarok venni, mert hát ugye ki tudja, hogy szeptember végén milyen idő lesz, meg hát mekkora lesz az én Picikém. :) Meg most leginkább rövidujjú rucikat látok, nekünk meg már biztos vastagabb és hosszúujjú fog kelleni.

2009. máj. 25. 17:47
 7/11 A kérdező kommentje:

Köszönöm mindenkinek a választ, remélem megváltozik a baba születéséig.

Igaz, már sokat változott, mióta terhes vagyok, előtte rosszabb volt valamivel (akkor a meccs és a számítógépes játékok voltak a mindene). Lehet, hogy tényleg az anyagiak miatt aggódik, meg hogy megint egy olyan faluba költözünk, ahol nem ismerünk senkit. Nem idegesítem magam rajta, mert az a Picurnak sem jó, tudom, csak most ez nagyon rosszul esett.

Mindenkinek boldog babavárást!

2009. máj. 25. 17:58
 8/11 anonim ***** válasza:
54%
Sziasztok! A 17:45 ös válaszolónak egy az egyben igaza van! Nem megbeszélni a dolgokat nem vezet jóra! Én szerettem valakit/volt férjem/ régen de asok nem meg beszélés váláshoz vezetett!!! Sosem szabad lefeküdni úgy aludni hogy nincs kibékülve az ember ezt jól megtanultam és a mostani férjemmel ez ígyis van:) Nagyon jó minden azóta:). Sose bántana! Remélem minden jóra fordul nálatok is! Boldog babavárást!!!
2009. máj. 25. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:

Utolsó válaszadónak is köszönöm! Persze, sokszor próbáltam már mondani neki, hogy ez így nem jó, de mindig az a válasz, hogy igazam van és megváltozik. :)

De persze sosincs semmilyen változás.


Most azonnal leültetem, és "beleverem" a fejébe, hogy változtasson rajta, mert ez a Picurnak sem jó, meg ha ez így marad, akkor ha megszületik a kicsi, és növekszik, érezni fogja a feszültséget.

2009. máj. 25. 18:52
 10/11 anonim ***** válasza:
71%

Szia! Hát ez tényleg csúnya volt... :-( én tuti, hogy még jobban kiakadtam volna, hát szegény férjem kezdi már megszokni, de néha teljesen félreértem. Ettől mondjuk én nem terhesen is kiborulnék.


Ettől függetlenül, mi pl. megbeszéltük, hogy ma a nőkön néha (nem mindig) jóval magasabb teher van, mint a férfiakon és ember a talpán aki bírja. Úgy dolgozunk, mint a férfiak, néha várandósan is, gyereket nevelünk kemény munka mellett és összetartjuk a családot. A mai modell azért sokkal kegyetlenebb, nincs tekintettel sokszor semmire. Én most 26. hétben, még dolgozom, de azért figyelek, szerencsém van, tudok itthonról. Nem is nagyon tehetném, hogy nem dolgozzak sajnos. Remélem nem lesz gond és végig tudok majd.


Viszont az előttem szólóaknak igaza van. Előbb utóbb kiborul a bili, ha nem beszélitek meg a problémákat. Ez semmi ahhoz képest, mi minden lehet még. Mindenképp beszélj vele, ha mást nem, várd meg, míg 1-2 nap múlva megnyugszik és akkor.


Sajnos nagyon érzékenyek vagyunk, érzem én is mennyire labilis vagyok. Képes vagyok heti többször sírni, ha mást nem a whiskas reklámon, ő meg értetlenül néz. Hál' istennek a család pszichológus fele képez minket. :-)) Valahogy értesd meg vele ezt a tényt is.

2009. máj. 25. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!