Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Akinek több (korai) vetélése...

Akinek több (korai) vetélése volt, hogy éltétek meg a következő pozitív tesztet és terhességet?

Figyelt kérdés

Két missed ab után most újra pozitív lett a tesztem. Aminek nagyon örülök, de már nem tudom, hogy mit gondoljak. Még csak 4 hetes vagyok, a leendő mensi másnapján teszteltem, de már tudtam, ha nem jött meg, akkor baba. Az előző kettőnél is ilyen könnyen ment, csak aztán a 6-7. hétben nem fejlődött tovább. Az első után csináltunk hormonvizsgálatot, super lett. A második után inzulinrezisztanciát, jó lett, és most voltam autoimmun és trombózis vérvételen, de annak az eredménye majd csak januárban lesz. Sajnos már nem tudom hinni, hogy sikerül a kistesó (már van egy két éves fiunk), bár tudom, hogy pozitívan kell hozzá állni. De így álltunk neki legutóbb, hogy kétszer nem fordulhat elő ugyanaz, de igen :o( És itt olvasom, hogy valakinek 3 meg 5 vetélése is volt....

A párom már csak annyit mondott, hogy majd akkor hiszi el, ha már a 12 hetes uh-n túl vagyunk. Pedig ő is szeretné már a picit... Érdemes elmennem a dokihoz korán? Ilyen esetben az utrogesant (vagy melyik magzatmegtartó) segítene? Vagy az csak hormonproblémákra szokták?

Bejelentkezek a dokihoz, csak félek, hogy már karácsonyig nem tud fogadni.... Tudtok valami bíztatót mondani? De sikersztoriknak is örülnék!


2011. dec. 12. 09:12
 1/9 anonim ***** válasza:
Szia! Én egyszer vetéltem, az 5. héten. Aztán sokáig nem is akartam újra babát (fél év), mert nem volt kellemes élmény ugye.... aztán mikor már szerettem volna, kicsit váratott magára, szintén fél év volt, mire megfogant. nagyon féltem, hogy nehogy megint elkezdjek vérezni és vártam a 12. hetet, mert ha azon túl vagyunk, akkor már minden rendben. 11 hetes és 4 napos voltam, mikor elindult a vérzés. Szigorú fekvésre voltam 'ítélve', volt, hogy csak wc-re kelhettem fel. Sokszor nagyon megijedtem, mert úgy ömlött belőlem a vér, mint a vízfolyás. Az egész tehességesm végig véreztem, barnáztam. A legszebb az egészben, hogy a babának semmi baja nem volt és nem is lett. Egy haematóma volt a méhemben és a babára semmi kihatással nem volt, csak engem rémísztgetett. 39. héten született, spontán, normális szüléssel. Ma már 4 éves és teljesen egészséges:))
2011. dec. 12. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:

Szia!

Ugyan nekem nem kellett átélnem ezeket a borzalmakat, de írtad, hogy sikersztorit is lehet írni.

Nemrég olvastam, hogy volt egy pár, akik többször próbálkoztak és hamar össze is jött a baba, de mindig a korai időszakban elvetélt az asszony. Már mindenfélét vizsgáltak, nem tudták mi a baj. Aztán elküldték urológushoz őket, ahol kiderült, hogy a férfi spermájában van egy baktérium, ami vetélést okoz a korai időszakban.

Kapott rá gyógyszert, és a nő ismét hamar teherbe esett és BIZONY A PICURKA MEGVAN AZÓTA MÁR MINDEN RENDBEN.



ÉN NAGYON KÍVÁNOM NEKTEK, HOGY A JÓ ISTEN TARTSA MEG AZT A BABÁT!!!!

BOLDOG BABAVÁRÁST!


21hkm

2011. dec. 12. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:

Hát nagyon drukkolok értetek!

Nálam más volt kicsit a helyzet. Kb. fél évig minden hónapban teherbe estem, + teszt, aztán megjött (5-6 hetesen). Progi szintem volt alacsony, amint kiderült, kaptam gyógyszert és már megszületett a fiam. De az első 16 hét egy rettegés volt, amíg meg nem mozdult. A gyógyszer szerintem csak hormongondnál segít, de én azonnal mennék a dokihoz a helyedben. Ha nem tud fogadni, akkor máshová.

Drukk!

2011. dec. 12. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

2 vetélésen vagyok túl, szóval tudom, mit érzel

Nálam úgy volt, hogy a bab megfogant, aztán 6 hetesen barnázni kezdtem, missed ab. lett a vége :-( Doki nem küldött semmilyen vizsgálatra, mondván "előfordul". Aztán rá 7 hónapra spontán fogant a babánk, aki mára másfél éves gyönyörű nagylány! Tény, hogy amint poz. lett a tesztem, azonnal rohantam dokihoz, kaptam utrogestant, így szerencsére teljesen problémamentes volt a terhességem. Amikor a tesót terveztük, ismét vetélés, csak akkor 4 hét + pár naposan. Pedig vele is azonnal időpont, hogy kaphassak utrogestant, de már késő volt- sajnos :-( így azt gondolom, hogy genetikai rendellenesség lehetett, mert nagyon korai vetélés volt. Rá 3 hónapra sikerült újra, ismét rohanás dokihoz, alapból írta az utrogestant. Most vagyok 27 hetes, eddig teljesen problémamentes terhességgel.

Korábban enyhe PCO-t diagnosztizáltak, szóval tudom, hogy nekem az utrogestan segített megtartani a babákat, de te írtad, hogy hormonvizsgálatokon minden rendben volt, szóval neked nem ez a gyógyszer segíthet (progeszteron pótlásra jó egyébként). Az a baj, hogy ilyen korai vetéléskor a dokik is csak széttárják a kezüket és annyit mondanak, hogy "előfordul", ami sajnos nem vigasz.


Nagyon szurkolok neked, hogy ez a baba veletek maradjon!

2011. dec. 12. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:

Szia!

Szerintem most menj dokihoz!

Én 7 hetesen veteltem el,reggel boldogan mutattam a tesztet a férjemnek,délután kezdtem barnazni.Még most is fáj visszagondolni,nehéz elhinni,hogy velem ez megtörtént..Pedig látod,sajnos nem vagyunk egyedül..Le voltam törve nagyon,de a köv.mensi után,már tudtam,ismét állapotos vagyok!-nem mutottek,nem kellett várni.-Elötte még azt mondtam,nincs semmi ido elotti teszt,semmi doki,majd meglátjuk.Persze nem így lett,épp ezért,gondoltam,hátha kell gyógyszert szednem,rohantam a dokihoz.Viszont minden rendben volt :) Na igen...tudtam,vigyázni kell-nem egyszerü segítség nélkül egy 2eves mellett...De ami a legroszabb volt,a rettegés.Minden wc-re meneskor féltem,hogy megint...a bizonytalansag miatt a család is csak a 12.hét után!!!tudta meg.Volt hematomam,de szerencsére észrevétlenül eltünt :)

Boldog vagyok,de hiába volt jó minden,nem mertem fellelegezni,csak a 20.hét körül.Addig mindig visszatartott lelegzettel feküdtem a dokinal,amíg azt nem mondta,minden tökéletes...

Hihetetlen,rohan az ido,már lassan 24hetes vagyok,a kicsim pedig eszméletlenül eleven,aminek nagyon örülök:)

Szivbol gratulálok a pozi tesztedhez es kívánom,hogy minden rendben legyen!!!menj dokihoz,fogadnia kell Karácsonyig!A másik pedig,hogy vigyázz magatokra és ami a legfontosabb:próbálj nyugodt lenni!!Nehéz,én tudom,de nem gondolhatsz minden pillanatban arra,hogy vmi rossz is történhet.

minden jót:)

2011. dec. 12. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm, nagyon jólesett, amiket írtatok! Próbálok pozitívan gondolkodni! De ha most mennék dokihoz, mit tudna mondani? Ha látja is a petezsákot, benne az embrióval, utána? Az első vetélésnél pont aznapra volt időpontom a dokihoz, mikor reggel elkezdtem vérezni. Már csak azt tudta mondani, hogy 6 hetesen megállt a fejlődésben. A másodiknál már 5 hetesen voltam, megállapította a terhességet, és 7 hetesen menjek vissza. 7+4 hetesen 6+4 hetesnek felelt meg a pici és csak pulzálálst láttunk. Mondta, megint két hét, ha akkor minden rendben elkezdjük a terhesgondozást. 1,5 hét múlva véreztem, és nyaralás közben egy másik doki állapította meg, hogy szintén 6 hetes elhalt baba van bennt 9 hetesen... Ha most elmegyek hozzá, nem megint csak berendel 2 hét múlva? Én ettől félek, mert nyilván nem tud mit tenni, és én sem járhatok minden nap uh-ra, hogy él e a picur... Azért mindneképp kérek időpontot és vigyázok magamra. A fiamnál terhességi cukrom volt, most próbálom kerülni a cukrot, hátha ez is segít valamit.

Köszönöm még egyszer és Szép ünnepeket kívánok!

2011. dec. 12. 13:33
 7/9 anonim ***** válasza:

11:47-s vagyok

Tényleg csak azt tudom mondani, hogy állj hozzá pozitívan (ami baromira nehéz). Ha mindkét babánál az volt a baj, hogy megállt a fejlődésük, akkor nem tehettél többet, ne hibáztasd magad semmiért, mert megtettél mindent, ami tőled telik (és most is megteszel). Valószínűleg a természet "bölcsessége", nehéz feldolgozni, de talán jobb, hogy olyan korán.

2011. dec. 12. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Szia! Én vagyok, akik végigvérezte a második terhességet. Azt írtad, nem mehetsz minden nap UH-ra, hogy él-e a pici? DEHOGYNEM! Ezt úgy képzeld el, hogy én kb. két naponta jártam! NEM MAGÁNRENDELÉSRE! A rendes, TB-s nőgyógyászatra jártam és még a doki mondta, hogy nyugodtan menjek be, mert amíg nem érzem, h mozog, csak így tudják megnézni,hogy él-e. A stressz csk rontott volna a helyzeten, így azt mondta menjek be hozzá nyugodtan "megnyugodni" :DDD A 16. hétig hüvelyi UH-ra jártam. A gyerek, mint írtam már 4 éves és makk egészséges. Gyógyszert nekem nem kelett szednem, csak MagneB6-ot a kis görcsökre és vasat, mert ugye folyamatosan véreztem.
2011. dec. 12. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Nekem is 2 missedem volt egymás után!

És sajna a következő terhességtől én rettegek,több mint 1 éve nem sikerül! :(

Én csak drukkolni tudok neked,hogy minden rendben legyen!!!

Szorítok érted!!!

2011. dec. 12. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!