Többedszer szülő kismamák benneteket is megbámulnak az utcán?

De jó! (a 17,19-es vagyok)

Az előttem szóló is hasonlóan vélekedik erről a kérdésről! :)

Minket is ufonak néznek sokan, amikor azt mondjuk, hogy legalább 4-et tervezünk. (Bár a férjem fiatalkori álma a 7 gyerek a "Muzsika hangja" c. film hatására szerintem). De azt hiszem kiegyezünk vele a 4 lurkóban. Persze ő mindig hozzáfűzi, hogy majd a negyedik után úgyis meggyőz még egy manóról! :)

Én is pont ugyanezt érzem, sokszor már olyan kellemetlen. Nekem is látszik már a pocim, az egyik gyermekünk 10, a második 2,5 éves. Mikor megyek az utcán vagy áruházban, akkor olyan hosszan néznek a szemembe és nem kedvesen, amikor az ember meglát egy kismamát. Nem hiszem, hogy ez irigység lenne, inkább tényleg nem tartanak épelméjűnek, hogy a mai világban, válságban, mikor az emberek tömegesen veszítik el az állásukat mi még bevállalunk egy 3. babát is. Mintha a szememből ki akarnák olvasni, hogy MIÉRT?

Nagyon fura érzés.

A legrosszabbul mégis az eset, mikor az orvosom megkérdezte mennyi idősek a gyermekeim és mikor megmondtam, azt kérdezte, hogy most már megmaradok-e ennél a férjnél?! Ugyanis nem hitte el, hogy egy apától vannak, főleg, hogy ekkora a korkülönbség az első kettő között.

Én a 4 gyreekes családban felnőtt kismami vagyok:

Azzal én sem értek egyet, hogy van, aki azért szüli sorban a gyerekeket, mert tudja, hogy ennyi meg ennyi pénz jár utánuk. És igazából abból próbálnak megélni, kijátszva minden szociális támogatást. Most persze azoktól akarják megvonni a szociális juttatásokat, akik esetleg GYES mellett dolgoznak. Pedig épp ők azok, akik tudatosan akarnak tenni azért, hogy megadják a gyerekeiknek, amit lehet (én pl. otthon végezhető munkára gondolok - pl. bedolgozni egy cégnél fordítást vagy könyvelést stb.). Akiknek meg eszükbe sem jut elmenni dolgozni, hanem a segélyekre, családi pótlékra alapozzák tudatosan a családjuk eltartását, azoknak meg továbbra is biztosítani tervezik ezeket a juttatásokat. Na, ezt én érdekesnek tartom.

Bár az én elgondolásom szerint tök jó lenne egy olyan társadalom, ahol a férjed annyit kereshetne, hogy nyugodtan otthon nevelhetnéd a 3 vagy 4 gyermekedet, odafigyelhetnél rájuk, te taníthatnád meg járni, az első szavakra (nem pedig a bölcsis néni vagy a bébiszitter), ahol nyugodtan várhatnád haza a férjedet friss kajával és békességgel, ahol mentálisan egészséges gyermekeket nevelhetnél fel a jövő társadalma számára...

(bocsánat a filozofikus gondolatokért...)